Sok férfi álmodozik arról, hogy erős családot alapít, megtalálja az igazit, és vele éli le az életét egészen idős koráig. Tudat alatt mindannyian a stabilitást keressük, közös jövőt tervezünk, és hiszünk abban, hogy az őszinte érzelmek bármilyen válságot képesek túlélni.

A természetnek azonban (mint kiderült) sokkal cinikusabb tervei vannak. Miközben te hosszú távú jövőt szősz, a kapcsolatodban egy rejtett biológiai időzítő ketyeg, amit jóval az első randevú előtt felhúztak.

Dorothy Tennov, a Bridgeporti Egyetem pszichológusa kutatásai során megállapította, hogy a női szerelmi fellángolás átlagosan 18–30 hónapig tart. Ha ezt követően a nő úgy érzi, hogy a kapcsolatból eltűnt a „szikra” és a kötődés, tiszta lelkiismerettel dönthet úgy, hogy kilép belőle.

De miért történik ez?

És mit tehetnek ilyen esetben a pórul járt férfiak?

Nézzük meg, mi a részletes válasz erre a kérdésre:

A tudósok megállapították, hogy evolúciós szempontból a természet soha nem tervezte úgy, hogy egy nő egész életében egyetlen férfi iránt tápláljon érzelmeket. Épp ellenkezőleg: a sírig tartó monogámia egy viszonylag friss társadalmi konstrukció, amit az emberiség pusztán az öröklés és a vagyonmegosztás megkönnyítése érdekében talált ki.

A nők biológiai huzalozása sokkal pragmatikusabb, mint gondolnánk: az intenzív érzelmek 18–30 hónapos időszaka egy biológiailag és matematikailag kiszámított határidő, amely már az őskorban beépült a női genetikába.

Gondolj csak bele, hogyan indul egy kapcsolat. Az első másfél-két év varázslatos és tökéletes. A nő őszintén együtt akar tölteni veled minden percet, tervezi a jövőt, szervezi a közös hétköznapokat, és gondoskodik rólad. A férfi ilyenkor szépen megnyugszik, és azt gondolja: „Szuper, megtaláltam az igazit, ez most már mindig így marad.”

Az igazság azonban az, hogy ez a feltétlen odaadás nem egy személyiségvonás, hanem egy átmeneti állapot, amit a természet azért alakított ki, hogy a nő a lehető leggyorsabban letudjon három létfontosságú biológiai funkciót: