Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a döntés hátterében az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumával kialakult bizalomvesztés állhat.
Merkely közleményben ad erősítette meg a lemondás tényét.
„Tisztelt Kuratórium,
Alulírott dr. Merkely Béla egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem rektora, a Kuratóriummal kapcsolatos bizalmi nehézségekre tekintettel, az Egyetem fejlődésének fenntartása érdekében, a rektori megbízásomról 2027. január 1. hatállyal lemondok. Az Nftv. 37.§ (8) bekezdése folytán alkalmazandó 29.§ (3) bekezdése alapján szíveskedjenek a lemondásomat az oktatási és gyermekügyi miniszter útján továbbítani a köztársasági elnöknek.
A hátralévő időben a rektori feladatok jogszerű ellátásának folyamatosságát változatlanul biztosítom.” – olvasható Dr. Merkely Béla által kiadott közleményben, amiben egy beszámoló is szerepel, amiben leírja, hogy szenátus egyhangúlag fogadta el rektori tevékenységének értékelését. Mint írta, az egyetem három fő területén, az oktatásban, a kutatás-fejlesztésben és a betegellátásban is teljesítette vállalt feladatait. Kiemelte, hogy a koronavírus-járvány idején is kiemelkedő munkát végzett az intézmény, amely azóta az ország legnagyobb betegellátójává vált. Hozzátette, hogy a Semmelweis Egyetem Közép-Kelet-Európa legjobb felsőoktatási intézményeként bekerült a világ 250 legjobb egyeteme közé, miközben a magyar és külföldi hallgatók száma is rekordot döntött.
A rektor hozzátette, hogy a távozásáig hátralévő időben továbbra is biztosítja feladatainak jogszerű és folyamatos ellátását. Lemondását az egyetemi és jogszabályi előírásoknak megfelelően az oktatási és gyermekügyi miniszter útján kell továbbítani a köztársasági elnöknek.
Merkely Béla 2018 óta vezette az intézményt, 2023-ban újraválasztották, második megbízatása eredetileg 2028 júniusáig tartott volna. . A Telex arról írt Merkely közleményének megjelenése előtt, hogy a lemondás okát bizalomvesztésben jelölték meg, ami közte és az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma között feszül.






