Anyukám hatvannyolc éves, és alapvetően jól kijön a technikával.

Legalábbis ő ezt állítja.

Múlt kedden reggel felhívott.

– Elromlott a telefonom.

– Mit csinál?

– Semmit.

– Be van kapcsolva?

– Ne nézz már teljesen hülyének!

Ebből tudtam, hogy hosszú délelőttünk lesz.

– Jó. Mit látsz a kijelzőn?

– Téged.

– Engem?

– Igen. A fényképedet.

– Akkor nincs elromolva.

– De nem enged sehova!

Megkértem, hogy húzza végig az ujját a képernyőn.

Csend.

– Melyik irányba?

– Felfelé.

Újabb csend.

– Most eltűntél.

– Ez jó.

– Neked lehet.