A volt államtitkár a DPK-táborban fejtette ki elméletét a családalapítási kedv beszakadásáról. Szerinte 9 hónappal a Tisza sikeres európai parlamenti választása után csappant meg a gyermekvállalási kedv az országban.
Közvetlenül Magyar Pétert és a Tisza Pártot tette felelőssé a hazai születésszám drasztikus visszaeséséért Takács Péter volt egészségügyi államtitkár szombaton. A politikus egy DPK-rendezvényen fejtette ki: kilenc hónapot visszaszámolva szerinte pontosan látszik, kik miatt döntöttek sokan a gyerekvállalás elhalasztása mellett.
Takács Péter volt egészségügyi államtitkár a lakiteleki Digitális Polgári Körök táborában beszélt arról, hogy korábban szűk körben, a feleségével és Szalai Piroskával már elemezték a születésszám romlását. Úgy gondolja, hogy az 1981 óta tartó csökkenést a Fidesz-kormány idején sikerült stabilizálni, majd hirtelen újabb zuhanás következett be. Szerinte a meredek eséstől
Szerinte a 2024-es európai parlamenti választási siker után a Tisza Párt, Magyar Péter és a „beszélőfejeik” – szerinte például Pottyondy Edina – „csúcsra járatta” a negatív üzeneteket, a „mindenszarizmust” és „elhitette az emberekkel”, hogy az ország élhetetlen, innen menekülni kell, és felelőtlenség ide gyereket szülni. Példaként említette Pottyondy Edinát is.
Egyébként érdekesség, hogy a miniszterelnök korábban azzal viccelődött, hogy szerinte hamarosan az is az ő hibája lesz a volt kormánypárti politikusok megszólalásaiban, hogy kevés gyerek születik Magyarországon, miközben még 9 hónapja sincs a pártja kormányon.
Takács az elméletét 57:37-től fejti ki ebben a videóban.






