Belföld, Hírek

„Az eddigi talán legfontosabb felszólalásomra készülök” – Magyar Péter elmondta, kiknek jut több pénz 2027-től

A miniszterelnök politikai üzenetet küldött a 2027-es költségvetésről és bejelentette, hogy már a jövő hét elején bemutatja a lényegi elemeket a parlamentben. Elmondta, szerinte milyen területekre jutna több forrás a jövő évtől és az honnan származna.

 

Magyar Péter miniszterelnök bejelentette, hogy jövő hétfőn 13 órakor mutatja be a 2027-es költségvetés alapjait az Országházban.

A kormányfő a közösségi oldalán azt írta, a napirend előtti felszólalásai előtt a Parlament dunai teraszára szokott kiülni, és így tesz majd most is, mielőtt elhangzik az „eddigi talán legfontosabb felszólalása”.

„Az igazságosság és a fejlődés költségvetése hazánk újjáépítéséről fog szólni.”

„A NER kedvezményezettjei, az oligarchák, a multicégek és a lobbisták helyett a TISZA-kormány az előző évek kárvallottjaira, valamint a családokra, a magyar vállalkozásokra, a nyugdíjasokra, az oktatásra és az egészségügyre fog több forrást költeni” – fogalmazott a bejegyzésben.

„A 2027-es költségvetés az állam működésén fog spórolni és milliárdosoktól valamint a szennyező cégektől csoportosít át az eddig magára hagyott milliókhoz.”

A miniszterelnök arra kérte a követőit, hogy tartsanak vele hétfőn 13 órától, amikor bemutatja azokat az alapokat, amelyekre felépítik „a működő és emberséges Magyarországot”.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?