A férjem három hete minden reggel fél órával korábban indult munkába – amikor megtudtam, hová jár, majdnem leestem a székről

Tizennyolc éve vagyunk házasok Lacival.

A férjemnek rengeteg jó tulajdonsága van.

Pontos viszont soha életében nem volt.

Ha azt mondja, nyolckor indulunk, én fél kilenccel számolok.

Ha hétre asztalt foglalunk, hatkor kezdem terelni a fürdőszoba felé.

Ezért tűnt fel azonnal, amikor egyik hétfőn reggel hét helyett már fél hétkor felöltözve állt az előszobában.

– Te meg hová mész?

– Dolgozni.

– Fél órával korábban?

– Sok a munka.

Nem gyanakodtam.

Egészen másnapig.

Mert kedden megint fél hétkor ment el.

Szerdán is.

Csütörtökön is.

Pénteken pedig már negyed hétkor a haját igazgatta a tükör előtt.

Na, ekkor kezdett érdekelni a dolog.

– Új főnökötök van?

– Nincs.

– Akkor mi ez a nagy munkakedv?

– Mondtam, sok a munka.

A következő héten már azt is észrevettem, hogy indulás előtt kölnit használ.

Laci.

Reggel fél hétkor.

Kölnit.

Az az ember, akinek vasárnap délben külön szólnom kell, hogy a borotválkozás nem kizárólag esküvőkre és temetésekre való.

Egyik este megkérdeztem:

– Van valakid?

Majdnem félrenyelte a vacsorát.

– Nekem?!

– Neked.

– Ugyan már!

– Akkor miért jársz el minden reggel ilyen korán?

– Dolgozom.

– És a kölni?

Rám nézett.

– Az ember nem mehet büdösen dolgozni.

Tizennyolc év házasság után ezt azért nehéz volt komoly arccal végighallgatnom.

De nem szóltam többet.

Péntek reggel azonban kíváncsi lettem.

Laci elment.

Vártam öt percet, aztán beültem az autóba.

Nem vagyok büszke rá.

De követtem.

A munkahelye a város másik végén volt.

Ő viszont a második kereszteződésnél balra fordult.

Aztán még egyszer balra.

Végül megállt egy kis üzletsor előtt.

Én jóval mögötte parkoltam le.

Laci kiszállt.

Körülnézett.

Aztán besétált egy ajtón.

Megnéztem a feliratot.

NŐI-FÉRFI FITNESS ÉS ALAKFORMÁLÁS

Na, gondoltam.

Megvagy.

Kiszálltam, odamentem az ablakhoz, és benéztem.

Legalább tíz nő volt odabent.

Közöttük a férjem.

Egy fiatal, csinos edzőnő pedig éppen előtte állt.

Éreztem, hogy megy fel bennem a pumpa.

Aztán az edzőnő tapsolt egyet.

– Gyerünk, Laci! Még tíz!

Laci leguggolt.

Felállt.

Leguggolt.

Felállt.

A hatodiknál már olyan arcot vágott, mintha a végrendeletét fogalmazná.

Én pedig csak álltam az ablaknál.

Az edzőnő ekkor észrevett.

Laci is odanézett.

Megdermedt.

Öt perccel később már az utcán álltunk.

– Te követtél?! – kérdezte.

– Te meg titokban edzeni jársz?!

Laci lehajtotta a fejét.

– Meg akartalak lepni.

– Mivel?

Nagyot sóhajtott.

– A múltkor azt mondtad, hogy felszedtem pár kilót.

Hirtelen megsajnáltam.

– Jaj, Laci… én csak vicceltem.

– Tudom. De gondoltam, lefogyok tíz kilót a házassági évfordulónkra.

Átöleltem.

– Ez nagyon aranyos.

Laci elmosolyodott.

– Akkor nem haragszol?

– Dehogy.

Megkönnyebbülten felsóhajtott.

Aztán megkérdezte:

– Hazafelé beugrunk valahová reggelizni?

– Persze.

– Mit ennél?

– Nekem mindegy. Te mit szeretnél?

Laci gondolkodás nélkül rávágta:

– Két sajtos-tejfölös lángost.

Ránéztem.

– Laci… te most jöttél ki az edzőteremből.

– Pont azért. Nem fogom üresen hagyni azt a helyet, amit most csináltam.

És akkor megértettem, miért tart három hete a tízkilós fogyókúrája.

Eddig 40 dekát hízott.