Belföld, Hírek

Nem akart inni a kocsmában, megverték – Az ügyészség súlyos testi sértés miatt emelt vádat

Egy közös italozás visszautasítása miatt támadt ismerősére egy férfi Létavértesen

 

Egy visszautasított közös italozás miatt támadt rá idős ismerősére egy férfi Létavértesen. A 74 éves sértett éppen kórházi kezelésre tartott, amikor az utcán összetalálkozott a későbbi támadójával.

Az idős férfi több betegségben is szenved, ezért rendszeresen jár kórházi kezelésekre. Tavaly nyáron, délután 5 óra körül egy helyi buszmegálló felé sétált, amikor egyik ismerőse leszólította.

A férfi ittas volt, sört tartott a kezében, és azt szerette volna, hogy a 74 éves ismerőse igyon vele. Az idős férfi azonban nemet mondott, és jelezte, hogy kezelésre tart.

A visszautasítás feldühítette az ismerősét, aki utána indult, majd megfenyegette, hogy megveri, ha nem áll meg. Ezután ököllel orron ütötte a 74 éves férfit.

Az ütés következtében az idős ember a földre esett. Támadója ekkor ismét megütötte, majd a helyszínen magára hagyta.

Az ügyészség a visszaeső férfival szemben súlyos testi sértés miatt emelt vádat. Az indítvány szerint másfél év börtönbüntetést szabhatnak ki vele szemben.

@vargaattilaofficial 😮Nem akart inni a kocsmában, ezért úgy megvertek egy szikszói férfit, hogy maradandó károsodása lett😮Az áldozat egy nyertes sorsjegyet akart beváltani, amikor egy ismerőse megszólította, hogy igyanak együtt, de ő inkább haza akart menni‼️Az ismerős emiatt annyira dühös lett, hogy több embert is megvert a kocsmában😮A sorsjegy nyertesének eltört a combcsontja és a kezét is műteni kellett. A verekedőt most ítélték el…👀 #tv2 #tv2tenyek #tenyek #tv2tények #foryou #hungarytiktok #video #tények #foryoubaszeretnemlatni #vargaattilaoffical #foryoupage #hun #fy #fypシ #fyp #news #neked #nkd #nekedbe #nekedbelegyen #hungary #😮 #szikszó #kocsma #kovess #kovessbe #kovessetek #kövess #kövessbe #kövessetek #foryour #fyl #police #rendőrség ♬ eredeti hang – Varga Attila Official



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?