A kormányfő a védelmi munkacsoport ülése után adott interjújában arról beszélt, hogy ma, vagy holnap teljesen leáll a Paksi Atomerőmű. Egyelőre azonban még nem vezetnek be kötelező fogyasztáskorlátozást a vállalatokkal szemben sem.
Ma vagy valamikor holnap leáll a Paksi Atomerőmű utolsó turbinája is – ismételte meg korábbi üzenetét vasárnap este Magyar Péter az RTL Házon kívül című műsorában.
Azt mondta, hogy „Lehet, hogy egy hónapnál hosszabb ideig is állni fog a paksi atomerőmű, lelkileg erre is fel kell készülni”.
Mindazonáltal, a jelenlegi intézkedésekről elárulta:
„Nem rendel el egyelőre kötelező fogyasztáscsökkentést a kormány” a vállalatoknál és a lakossági fogyasztóknál sem.
Magyar elmondta, egy friss kormányrendelet lehetőséget ad a vállalatok kötelezésére, de ma ezt még nem kell meglépni. A kormányfő felvázolta, hogy
az áramfogyasztási korlátozás sorrendje a következő lenne: Az állam, utána a nagyfogyasztók, a lakosság pedig csak a legvégső esetben.






