Hírek

Íme Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde, ez a Fidesz új útja, a volt miniszterelnök jövőt hirdetett – ciklusnyitó beszéd helyett

Orbán Viktor az áprilisi, elvesztett választás után a Bálványosi Szabadegyetem rendezvényén, azaz a Tusványoson lép először szélesebb közönség elé és tart az elmúlt években megszokott nagyszabású beszédet. Ezúttal azonban ellenzéki politikusként. A Fidesz vezetője az amerikai útja után pártjának és híveinek mutat irányt. Az elmúlt napokban a Fidesz ellenállást hirdetett, maga Orbán pedig azt mondta, újra erősödőfélben van a pártja.

 

A Fidesz szimpatizánsai most azt várják, hogy a volt miniszterelnök a közösség vezetőjeként visszatér és utat mutat, vannak, akik azt várják, hogy konkrét cselekvési tervet is felvázol a jövőre nézve.

Mint ismert, a héten, szerdán az Amerikából visszatért Orbán Viktor Bóka Jánossal, az országgyűlési Fidesz-frakció frissen kinevezett vezetőjével tartott sajtótájékoztatót. Itt ismertették az előzőleg a Facebookon bemutatott „Ellenállási nyilatkozatot”, melynek célja a „tiszás önkény” elleni kiállás a törvény adta lehetőségekkel és minden olyan csoport támogatása, aki elveikkel egyetért. Orbán Viktor szerint az „önkény” a tiszás többségű parlament által elfogadott 17. alkotmánymódosításban csúcsosodott ki, melynek következtében a köztársasági elnök, Sulyok Tamás elvesztette pozícióját. Később a legfőbb ügyész is lemondott, mellyel egyébként sorra teljesülnek Magyar Péter választási ígéretei, miszerint az „előző rendszer bábjaitól” szabadítaná meg a közéletet.

Orbán Viktortól tehát útmutatást vár a tábora, de az ellenállás békés eszközeit is pontosítja vélhetően a miniszterelnök. Lássuk, mit mond Orbán Viktor Tusványoson

Orbán Viktor tusványosi beszéde

Veled teljes! – ez a tusványosi tábor idei mottója. Helyzet van! – kezdte a beszélgetés felvezetését Németh Zsolt. Elmondta: sem Tőkés László, sem pedig Orbán Viktor nem a meghátrálás embere. Hangsúlyozta, hogy Tusványos nem ellenzéki rendezvény, mindenkit várnak a párbeszédre.

Tőkés László református lelkész nyitotta meg a tusványosi politikai fórumot. Beszédében kiállt a Nagyváradról kilakoltatott Anzelm atya mellett, hangsúlyozva, hogy szolidaritást vállalnak vele. Ezt követően az erdélyi magyarság helyzetéről, a demográfiai változásokról és a magyar közösség önrendelkezésének kérdéséről beszélt. Úgy fogalmazott, továbbra is tabutémának számít a magyar közösség belső önrendelkezése Romániában, miközben szerinte erről nyílt párbeszédre lenne szükség. Tőkés László beszédében méltatta még Orbán Viktort, akiről azt mondta, hogy „hű maradt önmagához és táborához”, és párhuzamot vont a Fidesz 2002-es választási veresége utáni időszakkal.

Tőkés László arról beszélt, hogy Ferenc pápa szerint is világrendszerváltás küszöbén áll az emberiség, amelyet globális válság és a „harmadik világháború” keretez. Úgy fogalmazott, hogy ebben a helyzetben az erdélyi és a magyar közösség problémái háttérbe szorulni látszanak.

Németh Zsolt Orbán Viktor felvezetésekor a politikai és vallási szerepek összefonódásáról beszélt. Mint fogalmazott: „nálunk a pap szabadon politizál, a politikus szabadon prédikál itt Tusványon”. „Tőkés László után Orbán Viktor prédikációja következik” – tette hozzá Németh Zsolt.

Orbán Viktor

Orbán Viktor a tusványosi beszédét azzal kezdte, hogy a tábort a megértés helyének nevezte. Szerinte itt egy nemzeti közösség szembesül a saját helyzetével, és közösen keresi azt is, hogy milyen feladatok állnak előtte. Úgy fogalmazott, kétféle valóság létezik: egy spirituális és lelki, valamint egy racionális valóság, ezért beszélnek ketten Tőkés Lászlóval.

A miniszterelnök kiemelte, hogy az idei alkalom különleges számára, mert 16 év után először ellenzéki politikusként érkezett Tusványosra. Mint mondta, a Fidesz–KDNP közössége most újraértékeli a helyzetét.

Orbán szerint az elmúlt tizenhat évben, amíg kormányon voltak, a helyzet egyszerűbb és átláthatóbb volt, most azonban ismét Magyarország kerül a középpontba. Hozzátette: korábbi tusványosi beszédeiben inkább a világpolitikai folyamatokról beszélt, most viszont a magyar közösség előtt álló kérdések megértésére kell helyezni a hangsúlyt.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?