Celeb / Híresség

Tóth Gabi visszatért és azt üzente, hogy gyógyul és megkönnyebbül a lelke – fotó

Tóth Gabi korábban beszélt arról, hogy mennyire megviselte az elmúlt időszak. Elmondása szerint nem az a típus, aki gyáván elbújik a nehézségek elől, de a közösségi média zajától való távolságot szükségesnek érezte. A választások utáni csalódottságát sem rejtette véka alá, amikor arról beszélt, hogy remélte, a változás és az összefogás időszaka következik, de ehelyett szerinte továbbra is a megosztottság és a gyűlölet uralkodik. Most újra posztolt a visszavonulása után.

 

Tóth Gabi hosszú hallgatás után újra jelentkezett az Instagramon, ahol egy galériát osztott meg a követőivel önmagáról, amelyhez a „Könnyebbülés” szót és egy fehér szívecskét fűzött. Az énekesnő az elmúlt időszakban komoly kritikák kereszttüzébe került a politikai nézetei és a Fideszhez fűződő kapcsolata miatt, ami nemcsak a közvélemény, hanem családja – különösen nővére, Tóth Vera – és közte is feszültséget okozott. Úgy tűnik azonban, hogy a viharos időszak után Gabi most igyekszik megtalálni a belső békéjét – szúrta ki az nlc.hu.

Smink nélkül posztolt

A választásokat követően az előadó úgy döntött, visszavonul a közéleti szerepléstől és a közösségi médiában való aktív véleménynyilvánítástól, mivel nehezen viselte a kritikákat és a kommentháborúkat. Bár az éneklést nem hagyta abba, a nyilvános megszólalásokat háttérbe szorította, hogy időt adjon magának a regenerálódásra. A mostani posztja arra utal, hogy talán újra rátalált a harmóniára, vagy legalábbis közeledik hozzá.

A megosztott képek szelíd, nyugodt hangulatot árasztanak, amelyeken Gabi smink nélkül látható, s amelyek a követői számára is egyfajta üzenetet hordoznak: Gabi nem adta fel, de másképp kíván jelen lenni. Az anyuka ugyanakkor biztosította a rajongóit arról, hogy továbbra is kitart korábbi értékei és nézetei mellett, és nem kíván más táborhoz csatlakozni.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?