A rendőrség egy Facebook-kommentben erősítette meg, hogy nyomoznak a „vagyonkimenekítéssel” összefüggésben. A szokatlan nyilvános közlés Fekete-Győr András országos rendőrfőkapitánynak írt nyílt levelére érkezett.
„A »vagyonkimenekítéssel« összefüggésben folyik eljárás” – ezt a rendőrség közölte hétfőn este egy Facebook-kommentben, miután Fekete-Győr András nyílt levélben vonta kérdőre Balogh János országos rendőrfőkapitányt a NER-vagyonok külföldre menekítésével kapcsolatos hírek miatt.
A Momentum korábbi elnöke hétfőn a Facebookon tette fel a kérdést a rendőrfőkapitánynak:
Fekete-Győr a posztjában a Guardian vasárnapi cikkére hivatkozott, amely szerint Orbán Viktor köre sietve menekíti vagyonát az Egyesült Államokba és más országokba, és ehhez Bécsből rendszeresen szállnak fel magánrepülőgépek.
A politikus azt is megemlítette, hogy információi szerint „a különböző állami intézményekben ipari szinten pörögnek az iratmegsemmisítők”.
– írta a Telex.
Szombaton Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője már figyelmeztette a befektetőket, hogy Orbán Viktorhoz köthető szereplők vagyonokat mozgatnak külföldre, és felszólította a hatóságokat a menekülő oligarchacsaládok feltartóztatására.
Magyar Péter hétfő este arra kérte a NAV vezetőjét, hogy tegyen rendőrségi feljelentést pénzmosás gyanúja miatt, mert olyan híreket kapott, hogy egyes NER-oligarchák számláit zárolhatták ezen bűncselekmény gyanúja miatt.






