Érdekes

Hoppá! Havonta akár félmillió forintot is kaphatsz, ha jó ügy érdekében adományozod el a székleted

Szép új világ, már van, ahol fizetnek a kakilásért!

 

 

 

Az Egyesült Államokban már nemcsak a vérplazmádat vagy a hajadat adhatod el jó pénzért, hanem a székletedet is. A GoodNature Program ugyanis

havonta akár 1500 dollárt (kb. 560 ezer forintot) fizet azoknak, akik hajlandók rendszeresen leadni a produktumukat.

A szervezet mottója nagyjából annyi lehetne: aranyat ér, amit leöblítesz.

Mire kell a kaki?

A program mögött a Seres Therapeutics nevű biotechnológiai cég áll. Az ő kutatásaikhoz kellenek az egészséges emberek székletmintái, amelyeket többek között súlyos betegségek kezelésének fejlesztésére használnak fel.

A legnagyobb céljuk a C. difficile baktériumfertőzés elleni terápiák kidolgozása.

Ez a kórokozó — közismert nevén C. diff — durva gyulladásos bélbetegségeket, kolitiszt okozhat, májbetegeknek pedig egyenesen halálos ítéletet jelent. Évente nagyjából 30 ezer amerikai hal meg a krónikus C. diff fertőzés szövődményeiben.

Ki lehet kakidonor?

 

Passzív jövedelemre hajtasz? Nem minden kakiból lehet aranyat csinálni. A jelentkezőknek szigorú feltételeknek kell megfelelniük:

18 és 46 év közöttiek lehetnek,

nem dohányozhatnak,

egészséges testsúllyal kell rendelkezniük,

rendszeres bélmozgásuk kell legyen – magyarán ha szorulásos vagy, ne is olvass tovább.

Kizáró ok: terhesség, cukorbetegség, bélbetegségek vagy szerhasználati előélet. És még valami: a donornak a cég valamelyik központjának közelében kell élni vagy dolgozni, mert a mintát személyesen kell leadni, heti 4-6 alkalommal.

A vállalás minimum fél évre szól, szóval ez nem az a „egyszer beugrok kakilni, aztán zsebre teszem a pénzt” kategória.


A folyamat steril, de a logisztika prózai: a cég telephelyén található vécében kell leadni a mintát. Postán feladott küldeményt nem fogadnak. Emellett két-hat hetente vért is vesznek a donoroktól.

Mi történik a mintával?

A székletet először egy szabadalmaztatott eljárással fertőtlenítik: kiirtják a kórokozókat, de megőrzik a spórákat. Ezután a baktériumokat kapszulákba zárják, amelyekből „crapsule” néven készül gyógyszer vagy kísérleti kezelés.

Ezek a kapszulák nemcsak kolitisz vagy C. diff ellen mutattak ígéretes eredményeket, hanem vizsgálják őket Crohn-betegségben,

sőt, egyesek „anti-aging” hatást is remélnek tőlük. Kanadában például már rákos betegek is kapnak ilyen terápiát, Mississippi államban pedig egy középiskolai edző, Tim Story szó szerint életét köszönheti neki:

harmadik stádiumú bélrákkal küzdött, az orvosok lemondtak róla, majd a székletből készült kapszulák után a daganata nagyon visszafejlődött,

ő pedig jelenleg tünetmentes.

Kaki = készpénz + életmentés

A donorok szerint az egész nemcsak pénzkereseti lehetőség, hanem jó ügy szolgálata is. Ahogy egyikük fogalmazott:

„Ez egy szuper lehetőség, hogy extra pénzt keress, miközben másokon is segíthetsz.”

Ha kíváncsi vagy, a te székleted megfelel-e, a GoodNature honlapján kitölthetsz egy online kérdőívet. És ha szerencséd van, és meg tudod oldani, hogy az Arizona államban, Tempében lévő központ közelébe utazz, pár héten belül már fizetnek is a kakilásért.

via



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?