Celeb / Híresség

Gáspár Győző a kamerák előtt olvasott be Demcsák Zsuzsának, óriási balhé tört ki a Hal a tortánban

A Farm VIP műsorvezetője szerint Gáspár viselkedése tiszteletlen volt Bódi Csabi felé.

 

 

 

Elsőre úgy tűnt, hogy tökéletes fogadtatásban volt része a vendégeknek Bódi Csabi vacsoraestjén a SuperTV2 Hal a tortán című műsorában, Gáspár Győzőnek legalábbis nagyon tetszett, hogy a mulatós énekes igazi, zajos roma esküvő hangulatával várta őket. A kezdeti lelkesedés azonban alábbhagyott, a showman jókedve elillant, és ahogy a menüsor vége felé közeledtek, úgy lett a hangulata egyre rosszabb. A társaságból senki, sem Miló Viki, Demcsák Zsuzsa, Bay Éva, de még a vendéglátó, Bódi Csabi sem tudta jobb kedvre deríteni, a vacsora egy pontján ráadásul egy vita is kirobbant.

Gáspár elmondta: szerinte Bódi túl egyszerű ételeket készített, de a nehezítésként szánt desszert, azaz a lángoló tejes pite baracklekvárral és brokkolival a jelek szerint tényleg kiverte nála a biztosítékot. A desszertről először csupán annyit mondott: „Fúj!”, majd arról kezdett el beszélni, mi köze van a brokkolinak a pitéhez, ám feltehetően elfelejtette, ezt a nehezítést éppen a felesége, aki történetesen a műsor háziasszonya, Gáspár Bea adta Bódinak a kisboltban. A showmannek azzal is problémája volt, hogy vendéglátójuk nem kérdezte meg tőlük, hogy mit szeretnének inni. Míg Miló Viki szerint Gáspár jogosan borult ki azon, hogy meg sem kérdezték tőlük, mit isznak – csak a welcome drink volt az asztalon –, addig Demcsák Zsuzsa szerint a showman viselkedése tiszteletlen volt Bódi felé. Nem kellett több, Gáspár az asztaltól felállva adott hangot véleményének.

Tudod mi a baj, Zsuzsi? Az a baj, hogy azt látom rajtad, hogy olyan vagy, mint egy kislány. Hogy úgy el vagy olvadva, mint aki soha nem volt vacsorázni

– szúrta oda Demcsáknak a showman. A tévés elmondta, szerinte Gáspár udvariatlanul viselkedett, amikor eltolta maga elől a tányérját, s ennyire nem kellett volna nagy feneket kerítenie a dolognak.

Nem bírok többet enni! Mit udvariatlan? Nem mer belenézni a szemembe, nem mer hozzám szólni. Hát nem láttátok, hogy hogy viselkedik velem? Mit mondjak neki? Nem veszi, amit mondok

– magyarázta showma, mire Miló felvetette, kérjen magának kólát.

Nem, majd legközelebb hozok magammal, oszt’ kész!


Bódi később elmondta, szerinte Gáspár csak el akarta rontani az estéjét, hogy ne kapjon jó pontszámot, de úgy véli, egy kis féltékenység is állt a háttérben. A showman végül nem maradt éhen, a palacsinta már ízlett neki.

„Most ha meghalok, akkor is megeszem!” – jelentette ki.

forrás: index.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?