Celeb / Híresség

Nagy Feró elkezdte használni a mesterséges intelligenciát

Nagy Feró korábban szkeptikus volt a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, viszont az utóbbi időben már elkezdte használni. Kiderült, ennek a segítségével írják-e a Beatrice új dalait.

 

 

 

Nagy Feró őszintén beszélt arról a Duna Családi kör című műsorának vendégeként, hogy nem gyakran szokott nosztalgiázni, így ereklyéket sem gyűjtöget a múltjából. Azt sem titkolta, hogy a modern kor újdonságai – mint például a mesterséges intelligencia (MI) – nem rémisztik meg.

„Nem félek az újtól, de az új nagyon megváltoztatta az életünket. Nem véletlenül kezdtem el foglalkozni a mesterséges intelligenciával. Először azt mondtam, hogy az egy hülyeség! Aztán írtam neki valamit, azonnal visszaválaszolt!” – jegyezte meg a beszélgetés során.

Az énekes hozzáfűzte: az MI-technológia nem képes mindenre, de a fontosabb dolgokra tudja a választ, amíg nem sért személyiségi jogokat azzal.

Mondtam neki, hogy akkor vallja be őszintén: van olyan mesterséges intelligencia, amelyik ezt tudja rólunk? Igen, azt mondta, van ilyen– emelte ki a zenész.

Feró egyelőre nem kísérletezik a mesterséges intelligenciával a művészetben, azonban 10 év után új albumot adnak ki a Beatrice-vel – szúrta ki a 24.hu.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?