Egyéb

VV Reni bevallotta: már nem terhes – videó

VV Reni a közösségi oldalán jelentette be, hogy már nem hordja a szíve alatt a villában fogant gyermekét. A fiatal lány megerősítette a híreket a szakításról, közben pedig elárulta, hogy a babája sincs már meg.

 

 

 

A Blikk is beszámolt róla, hogy szakított a ValóVilág legutóbbi évadának szerelmespárja, VV Reni és VV Geri. A szerelmeseknek egy közös gyermekük is fogant a villában, amiről nemrégiben még úgy tűnt, hogy boldogan fogják felnevelni együtt. Ám annak ellenére, hogy a fiatalok alig pár hete még a közös jövőjüket tervezték, kiderült, hogy szakítottak.

„Már nem vagyok terhes”

VV Reni egy TikTok-videóban mesélt a szakításról, hogy tisztázza a dolgokat. Mint mondta, nem a baba miatt szakítottak és azt is bevallotta, hogy már nincsen áldott állapotban.

„Szeretném a teóriákat tisztázni, Gerivel már egy jó ideje nem vagyunk együtt. Nem a baba miatt nem vagyunk együtt, egyszerűen nem működött. Nem figyeltünk oda arra, hogy a másikat mi zavarja, ezért szakítottunk. Szakítás után a Verával történtek a dolgok.

És nem, nem fogom egyedül felnevelni a gyereket, sajnos már nem vagyok terhes. Erről nem szeretnék többet beszélni és nyilatkozni.

Úgyhogy az, hogy köztük mi van, az az ő dolguk. Igazából ennyi, úgyhogy nem lettem megcsalva, nem lettem elhagyva, közös döntés alapján szakítottunk. Úgyhogy ne bántsatok senkit, előfordulnak az ilyenek” – jelentette ki a videóban.

@th.renata Az éremnek mindig két oldala van, nagyon szép pillanataink voltak Gerivel, boldolgok voltunk nagyon. Aztán sajnos a külső tényezők miatt így alakultak a dolgok kettőnk között. Előfordul az ilyen sajnos. Remélem ezzel minden kérdést megválaszoltam🫶🏽 #nekedbe #nekedbelegyen ♬ original sound – TothRenata


forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?