Belföld, Hírek

Országos közúti razzia – ezekre a sofőrökre „utaznak” most a rendőrök

Összehangolt közlekedésrendészeti akciót tart a rendőrség, amely elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki.

 

 

 

A ROADPOL Operational Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) éves ellenőrzési terve alapján a rendőrség május 13. és 19. között Magyarország egész területén a nehéz tehergépkocsik és autóbuszok fokozott közúti ellenőrzését végzi.

Elsősorban a vezetési- és pihenőidővel, a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok betartását, valamint a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét vizsgálják majd a rendőrségi közlés szerint. Zsinkai Elvira rendőr alezredes, a ROADPOL elnöke az InfoRádióban elmondta: vizsgálják az okmányokat, a rakomány kísérődokumentumait is. A szondáztatás ilyenkor automatikus, ahogy figyelik a passzív biztonsági eszközök használatát is, jegyezte meg.

Egy-egy ilyen akcióban a korábbi tapasztalatok szerint 6-7000 hazai nehéz tehergépkocsit és 5-700 hazai autóbuszt ellenőriznek, és

ezek kétharmadával kapcsolatban jogsértést is megállapítanak.

Legfőképpen a sebességtúllépés, illetve a biztonsági öv használatának hiánya szokott felmerülni, de a vezetési- és pihenőidővel kapcsolatos szabálytalanságok, továbbá a műszaki, illetve az okmányokkal kapcsolatos hiányosságok is ki szoktak derülni. Ittas vezetés is előfordul időről időre, ami kiemelt kockázatúnak számít.

forrás: infostart.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?