Celeb / Híresség

Már alig eszik és beszél az egykor nagydumás trombitás: bekattant a börtönben Galambos Lajcsi

Egyre rosszabb állapotba kerül a börtönben Galambos Lajos. Az ország Lagzi Lajcsija már csak folyékony halmazállapotú táplálékot tud fogyasztani, és ez igencsak rányomja bélyegét a hangulatára: sokszor teljesen magába fordul, egy-egy szóval kommunikál a környezetével.

 

 

 

A mulatós sztárt április 26-án vitték be a baracskai börtönbe, ahol a víz-, gáz- és áramlopás miatt rá kirótt 3 év 6 hónapos börtönbüntetését kezdte meg. Lajcsi többször is halasztási kérelmet írt, hogy megromlott egészségügyi állapota miatt ne kelljen rács mögé mennie, ám a bíróság mindannyiszor elutasította, így nem volt menni, be kellett vonulnia. A börtön bejáratáig is mentő vitte, majd azonnal a gyengélkedőn helyezték el, ahol azóta is a mindennapjait tölti.

A múlt héten megírtuk, hogy szilárd ételt nem tud elfogyasztani, csakis pépesített formában tudja lenyelni a börtönkosztot.

– Nagyon keveset eszem, már alig vagyok képes a pépesített, turmixolt ételek elfogyasztására is. Nem kapok külön fogásokat, ugyanazzal kell beérnem, mint a többi fogvatartottnak, csak éppen azokat a kajákat leturmixolva tudom elfogyasztani. Mindenki elképzelheti, milyen, amikor a mákos tésztából egy kocsonyás, nyúlós massza lesz, és azt kell megennem – üzente lapunknak múlt héten a trombitaművész, azóta pedig még rosszabb lett a helyzet.

– Sajnos ügyfelem már a pépesített ételeket is képtelen lenyelni. El lehet képzelni, hogy a bablevestől kezdve a rakott krumpliig milyen gusztustalan formákat öltenek a leturmixolt fogások. Nem szépítem: mint amikor egy moslékba mindent összeöntenek. Már előre öklendezett, amikor hozták az ételt neki, ezért úgy döntött, ezentúl pépesítve sem kéri. Ugyanolyan formában kapja mostantól, mint bárki más, ő azonban csak a folyékony halmazállapotú részeit fogyasztja el: a levesnek megissza levét, a pörköltnek kiszürcsöli a szaftját – mondta a Blikknek Lajcsi ügyvédje, dr. Csontos Zsolt.

Az ország trombitása sajnos egyre rosszabb bőrben van, betegsége és hirtelen fogyása – hiszen alig eszik valamit – miatt nagyon beesett az arca. Fizikai problémái miatt már pszichésen sem olyan erős, mint korábban: nagyon ingadozó lett a hangulata. Korábban még hősiesen tartotta magát, mostanában azonban sokszor csak kedvtelenül néz maga elé, ha hozzászólnak, alig egyszavas válaszokat ad. Egyre jobban kezd magába fordulni, ahogy a börtönszleng mondja, kezd „bekattanni”.

Hogy mennyire a saját kis világában kezd élni, azt az is jól bizonyítja, hogy elkezdett a betegszobán egy színházi darabot írni, egy négyfelvonásos előadáson dolgozik épp. Úgy tudjuk, amikor csak teheti, maga elé veszi a füzetét, tollat ragad és az ötleteit veti papírra.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?