Egyéb

Döbbenet, mi derült ki a debreceni oltóanyaggyárról: Furcsa dolgot szúrtak ki

A kormány szerint csúszásban vannak, de halad a beruházás.

 

Megháromszorozódott a debreceni Oltóanyaggyár Zrt. nyeresége az elmúlt 3 évben – derült ki a cég éves beszámolójából.

Az Oltóanyaggyárat még 2020-ban alapították, 2021-ben 100 ezer forintos volt az árbevétele, ami 2022-re 764 ezer forintra nőtt. A nyereség eközben 32 ezer forintról 93,5 ezerre duzzadt.

Ezek az összegek ugyan hangyányinak tűnnek egy oltóanyaggyárhoz képest, mindenesetre

a gyárban még meg sem kezdődött a termelés.

A Nemzeti Oltóanyaggyárat egyébként már tavalyra ígérték. Legutóbb egy Kormányinfón jött szóba a cég, ekkor Varga Mihály pénzügyminiszter válaszolt a 24.hu kérdésére. Mint mondta:

„A háborús helyzet és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt némi

csúszás van a kivitelezési projektben,

de halad a beruházás. Én láttam erről fotókat, meggyőzőek voltak, tehát ez a beruházás folyamatban van.”

Gulyás Gergely szerint is jól halad a beruházás, bár megjegyezte, hogy a pandémia végével kérdésessé vált, hogy milyen oltóanyagot fognak gyártani. A ügyben szakmai egyeztetés folyik, mert koronavírus elleni oltóanyagot már nem biztos, hogy érdemes gyártani – fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Az eddigi bevétellel szemben az anyagi ráfordítások nagyon megemelkedtek:

53,6 millióról 130,6 millióra nőttek.

Eközben az egyéb ráfordítások is elérték a 463 millió forintot. Sőt a létszám is emelkedett, így 22 fő munkabérét kell kifizetni, amely összesen több mint 321 millió forint. Azaz körülbelül havi bruttó 1,2 milliót visznek haza a még nem üzemelő gyár dolgozói.

Emellett a vezető tisztségviselők 63,8 millió forintot kaptak, a felügyelőbizottság tagjai pedig 12,3 millió forintos tiszteletdíjjal gazdagodtak.

(mfor.hu nyomán) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?