Néha furcsa dolgok történnek az emberekkel. Például, hogyan magyarázható a ritmikus kopogás egy régi házban, ahol senki sem tudja, honnan jön a hang? Vagy mi a helyzet azokkal a szekrényajtókkal, amik maguktól kinyílnak? És a nagymama, aki belép a liftbe, majd hirtelen eltűnik? Kicsit olyan, mint ha egy Stephen King-regény jeleneteiről beszélnénk, pedig ezek a dolgok tényleg megtörténtek az emberekkel. Szeretjük a rejtélyes és hátborzongató történeteket, de egy kicsit talán túlzásba estünk, amikor a most következő internetezők személyes történetei után kutattunk, mer mi magunk számítottunk rá, hogy ilyen élményekben lehet részük az embereknek.

• Nagyapámtól örököltünk egy házat vidéken. Úgy döntöttünk, hogy nyárra oda költözünk. A falu csendes volt, a szomszédos erdő pedig szinte már ijesztő. A vécé odakint volt, ezért éjszaka zseblámpát ragadtam, majd elindultam a vécé fele. Útban oda, láttam, hogy egy vadászkutya ás valamit az almafa alatt. Meglátott, ugatott, de folytatta az ásást. Reggel nem volt semmi nyoma az ásásnak, és kiderült, hogy nincs is ilyen kutya a faluban. Elmondtam a férjemnek, aki segített kiásni a földet, majd egy régi dobozra bukkantunk, tele régi arany ékszerekkel. Később megtudtuk, hogy a nagyapámnak volt egy ilyen kutyája, körülbelül 30 éve. © 150129 / Ideer
• A nővéremnek volt egy képzeletbeli barátja, Zeta. Elmondása alapján Zeta egy aranyos zenész bácsi volt, aki mindig gitározott. Elmagyaráztam neki, hogy ő csak egy képzeletbeli barát, és nekem is volt egy ilyen, akit Wayn-nek hívtak. Ezután pontosan leírta nekem, hogy nézett ki Wayn, és elmondta, hogy már ő is találkozott vele. © Anna Prok / Facebook

• A legidősebb gyermekem fényképek alapján is meg tudta mondani a várandós nők jövőbeli gyermekeinek nemét. Leellenőriztük, és többször is igaznak bizonyult, de volt egy alkalom, amire a mai napig emlékszem. Egyszer liftben utaztunk a szomszédainkkal. Mi hárman voltunk, ők ketten. Ekkor a gyerekem így szólt: ,,Hatan vagyunk.” Elmagyaráztam neki, hogy rosszul számolt, de őt nem érdekelte: ,,Hat.” Ekkor a szomszéd közbevágott, és közölte, hogy valójában igaza van, mert terhes. A fiam azonban ezt nem láthatta, mert tél volt, és nem látszott a nő hasa a ruha alatt. © Lesya / Ideer
• Néhány évvel ezelőtt meghalt a nagyapám. Pár nappal később kimentünk a temetőbe megemlékezni. A nővérem lánya akkor még csak 2 éves volt, és mivel nem volt kire bízni, ezért őt is elhozták magukkal. A lány odament a sírhoz, leült, hallgatózott, majd felkelt, és így szólt: ,,Nagyapa nagyon örül, hogy lát minket, és köszöni, hogy idejöttünk.” A mai napig libabőrös leszek, ha eszembe jut. © 149494 / Ideer

• Pár éve találkoztunk apám rokonaival és egy kis tóparti házban szálltunk meg. Ültünk a tűz körül, a nagybátyám pedig a szellemekről mesélt. Egy kicsivel később, amikor felmentem a szobámba lefeküdni, beléptem a szobába, és hirtelen felkapcsoltam a villanyt. Abban a pillanatban a szekrény mindkét ajtaja kinyílt. Na, akkor nagyon megijedtem. © kaiserwilkeIII / Reddit

• Nyár volt, a folyóparton sétáltunk a barátokkal. Sötétedni kezdett, úgyhogy elköszöntem mindenkitől és haza indultam. Bementem a házba, hívtam a liftet. Felmentem vele az emeletemre, ahol egy nagymama várta a liftet. Beengedtem, majd elindultam a lakásom fele. Már a zárat nyitottam, amikor láttam, hogy bár a liftajtók becsukódtak, a lift nem ment sehova. Biztos rosszul lett a néni, gondoltam, ezért odamentem és kinyitottam az ajtót, de ekkor megláttam, hogy senki nincs a liftben! Azóta félek a liftektől. © 149261 / Ideer

• A lányom másfél-két éves volt. Az “anya, add ide, apa” szavakon kívül még semmit sem ismert, ezért bonyolult volt a kommunikáció. Egyik este nagyon sírt. Ölelgettük, simogattuk, megetettük, de semmi sem segített. A nagy síráson keresztül egyszer csak olyan volt, mintha azt hallottuk volna: “Nem értesz engem … nem beszélsz gyerekül” – a férjemmel azonnal összenéztünk. Hátborzongató volt. © Tatiana / Facebook
• Ki akartam nyitni a konyhaszekrényt, de hirtelen furcsa, deja-vu szerű érzés fogott el. Szó szerint lefagytam, és tudtam, hogy ha kinyitom az ajtót, akkor kiesik egy csésze a szekrényből, ezért kinyújtottam a bal kezem, a jobb kezemmel pedig kinyitottam a szerkényajtót. A csésze pont a tenyerembe esett. Nagyon menőnek éreztem magam, kicsit azt is gondoltam, hogy talán szuperképességeim vannak. © Grimsqueaker69 / Reddit

• A bátyámmal elmentünk megnézni egy régi házat, amit anyám örökölt. Több évtizede nem élt ott senki. Képzelheted, milyen lehetett az az üres, régi ház egy esős és szeles napon. Hirtelen ritmikus kopogást hallottunk. Körülnéztünk, megpróbáltunk rájönni, hogy honnan jön a zaj, de mintha távolodott volna tőlünk, végül teljesen eltűnt. Pár nappal később beállítottam anyámhoz, és megkértem, hogy mutassa meg a ház korábbi tulajdonosának fényképeit. A nagyapjáé, vagyis az én dédapámé volt a ház, és képzeld csak: fa lába volt. Elmeséltem anyámnak, hogy mit hallottunk, és eszébe jutott, hogy gyerekkorában ő is mindig ezt hallotta, amikor a nagyapja kiment a verandára. © emix75 / Reddit

• Egy nap az egyetem felé menet hirtelen az úttestre léptem, hogy átkeljek egy forgalmas úton, amikor éreztem, hogy valaki erősen megragad a kezemnél és megállít. Szó szerint néhány centiméterrel ment el előttem egy busz. Megálltam, megfordultam, hogy megköszönjem annak, aki megmentett, de senki sem volt ott. © Persy0376 / Reddit

• A fiunk 8. osztályos volt amikor az iskolából hazatérve eldicsekedett, hogy 5-öst kapott fizikából. Ez furcsa volt, mivel bár jó tanuló volt, a fizika nem volt az erőssége. Amikor megkérdeztem, hogy csinálta, elmondta, hogy volt egy képernyő a fejében a dolgozat válaszaival, ő pedig csak leírta onnan, amit látott. Ez később is megtörtént vele, és bár a fiam azóta orvosként dolgozik, számos alkalommal ez a csodálatos és furcsa képessége segített neki. © Valentina / Facebook
• Emlékszem, amikor egyszer kinyitottam a középkori történelemről szóló tankönyvemet, az egyik oldalon egy illusztráció volt. Hihetetlen érzés fogott el, biztos voltam benne, hogy én ezt már láttam valahol. A legérdekesebb az volt, hogy a képen lévő kürtök és trombiták zenéjét is hallottam a fülemben. Egyszerűen kimondhatatlan érzés volt. Azóta biztosan tudom, hogy a középkori Németországban élhettem valahol az előző életemben. Nem mellesleg a némettanárom is mindig dicséri a tökéletes kiejtésemet. © Larisa / Facebook

• Egyszer munkából mentem haza, és útközben a gyerekeket is felvettem. Késő este volt, akkoriban pedig még nem sok autó járt az utakon. Megálltam egy kereszteződésnél, mert pirosat kaptunk, majd zöldre váltott a lámpa, de a fejemben egy gondolat jelent meg: “Várj, amíg indulhatsz!”. Továbbra is ültünk tehát a zöld jelzésnél, nem történt semmi. Amint levettem a lábam a fékről, és megpróbáltam elindulni, egy teherautó száguldott át előttünk a kereszteződésen. Döbbenetes volt. © KittyInTheWater / Reddit

• Amikor a húgom kicsi volt, anyám megmutatta neki a régi családi fotóit. Hirtelen a húgom a dédapánk fényképére mutatott, aki 2 évvel a születése előtt hunyt el, majd elmondta anyánknak, hogy ismeri őt: ,,Néha leül a kanapéra a nagyi házában, amikor nála vagyok és lekváros sütit eszik.” Fogalma sem lehetett arról, hogy a dédapánk régen mindenkit lekváros süteménnyel kínált. A húgom most 29 éves, és semmire nem emlékszik ebből, de anyánk és én a mai napig nem tudjuk ezt kiverni a fejünkből. © underwater_sun / Reddit

• Vidéken nőttem fel, és az otthonom közelében volt egy elhagyatott parasztház. Már kezdett szétesni, úgyhogy lebontották, csak az istálló maradt meg. Néha lefotózom az ilyen elhagyatott helyeket, ezért úgy döntöttem, hogy megállok a kocsival és készítek néhány képet. Félreálltam, kiszálltam, és az istálló felé indultam, de egy ponton megálltam és nem tudtam tovább menni. Nem mozdultak a lábaim. Sírva fakadtam, majd, mikor újra tudtam mozogni, visszarohantam a kocsihoz és elhajtottam. Néhány hónappal később a szüleimtől jöttünk haza a férjemmel és a gyerekeinkkel egy vacsoráról, amikor elmentünk az istálló mellett, és volt ott néhány lény, ami úgy nézett ki, mint a Faun labirintusa című film lénye. Pontosan ugyanolyan rossz érzés fogott el, mint amikor nem tudtam mozogni az istállónál, ezért sírva fakadtam, de nem mondtam semmit, nem akartam megijeszteni a gyerekeket. A férjem ekkor megfogta a kezemet, majd így szólt: “Te is láttad?” © FreakyDarling85 / Reddit
• A vonaton egy jóképű fiatalemberre lettem figyelmes. Katonai ruhában volt, talán határőr lehetett. Magas, fekete hajú, fehér bőrű, nagyjából 23 éves férfi volt. A tekintetünk találkozott, mosolyogtunk, majd rám kacsintott. Felálltam, mert szállnom kellett, és a perifériás látásomból láttam, hogy ő is odaállt a vonat szomszédos ajtajához. Egy helyen szálltunk. Amikor leléptem a peronra, elindultam felé és akkor hirtelen megláttam… A férfi ugyanolyan volt, ugyanolyan magas, de a haja ősz volt, az arca pedig ráncos. Ránézésre olyan 70-80 éves férfi lehetett. Megint rám mosolygott, kacsintott egyet, majd elment. Szóval, mit láttam akkor pontosan? Talán a múltbeli énjét?! © 148641 / Ideer

forrás