Életmód, Érdekes

20 repülőgépjárat, amit az emberek nem tudnának elfelejteni még akkor sem, ha törlődne a memóriájuk

Amikor idegen emberek egy olyan szűk, zárt térben találják magukat, ahonnan nem lehet csak úgy kisétálni, akkor többé-kevésbé borítékolhatjuk, hogy sosem fog eseménytelenül zajlani az együttlét. A repülőgépek fedélzete márpedig éppen ilyen, a felhők fölötti magasságnak köszönhetően pedig még akciódúsabb történetek is képesek kialakulni. Most olyan internetezőket gyűjtöttünk össze, akik a közösségi oldalakon keresztül mesélték el, hogy milyen volt az életük legemlékezetesebb repülőútja, amit máig sem tudtak elfelejteni.

 

 

 

  • Transzatlanti járat volt, éjjel 3 óra. A kabinban sötét volt, mindenki aludt, csend volt. Én filmet néztem a táblagépemen, miközben a feleségem az ablaknál aludt. Megrázkódott kicsit a gép, úgyhogy a feleségem felébredt, és a koromsötétben körülnézett, majd felém fordult és őszinte felháborodással megkérdezte: “Miért álltunk meg?!” © TeslaCat / Pikabu
  • Ételmérgezést kaptam, úgyhogy a 8 órás repülőút alatt körülbelül 10 percenként jártam a WC-re. A WC közelében ülők persze mindent hallottak. Ez biztos, mivel én is végig hallottam, ahogy rólam beszélnek. Minden alkalommal, amikor kijöttem a fülkéből, próbáltam bocsánatkérő szemekkel  rájuk nézni. Szörnyű volt ide-oda rohangálni azon a folyosón. © bebero1190 / Reddit
  • A férjemmel utaztam, ő aludt én olvastam. Leszálláshoz készülődtünk, ezért elkezdtem bökdösni, hogy felébredjen, de nem kelt. Erősebben lökdöstem, piszkáltam az orrát, semmi reakció. Már ütögettem és az arcát csíptem, de semmi. A mellette ülő nő is teljesen lefehéredett, az utasok mindenhonnan minket néztek. Próbáltam nyomni az utaskísérő gombot, de mivel épp leszálltunk, ezért senki sem jött. Csomó volt a torkomban, teljes rémületemben kezdtem kiabálni, hogy “Segítség!”, amikor a gazember férjem kinyitotta a szemét, és elkezdett hisztizni nekem, amiért felébresztettem. © Hearded / VK

  • Egyszer Kubába repültem. Egy nő ült mellettem, aki szemmel láthatóan félt a repüléstől. Turbulenciába kerültünk. A pánikba esett nő megkérdezte a stewardesst, hogy minden rendben van-e, de olyan választ kapott, ami nemhogy nem nyugtatta meg, de kicsit még engem is megijesztett. Az utaskísérő csak ennyit mondott neki: ,,A Bermuda-háromszög felett repülünk.”
  • A gépen ültünk már, de még 10 perc volt az indulásig. Egy 8 év körüli lány ült mögöttem, és éreztem, hogy már akkor, a reptéren állva rugdosni kezdte az ülésemet. Elnyomtam magamban a bunkó énem, és udvariasan megkértem, hogy ezt fejezze be. Az édesanyja továbbította a gondolatot a lánynak:
    – Szívem, ne rugdosd a széket, mert zavarod az embereket.
    – Ne … rugdossam?
    – Igen, kicsim. Fejezd be, kérlek.
    – De … de, akkor hogyan fog felszállni a repülő?!
    Ezután a rugdosás helyett az kezdett el idegesíteni, ahogy az anyjának mondja, hogy le fog zuhanni a repülő, ha nem tudja rugdosni az ülésem. © anihori / Pikabu
  • Repülés közben egy lövöldözős játékkal játszottam. Abban a pillanatban, amikor a játék azt mondta: “A bomba aktiválva”, a fejhallgatóm kicsúszott a foglalatból és minden utas hallotta ezt a mondatot. © Peter_R_de_Vries / Reddit

  • 2010-et írtunk, 20 éves voltam. A barátommal Amerikába repültünk. 9 óra volt az út, a stewardess pedig odajött hozzánk, hogy egy táskában különféle dolgokat, példul takarót és fejhallgatót adjon nekünk. A kezemmel éreztem, hogy valamilyen papír is volt a zsákban. A szívem dobogni kezdett. Elmondtam a barátomnak, és közösen megnéztük: több ezer kenyai shilling volt a zsákban. Órákon át kényelmetlenül éreztük magunkat, azt gondolva, hogy most egy millió dolláros csempészésbe csöppentünk. Aztán az USA-ban valahogy átjutottunk az ellenőrzésen és amikor félreálltunk, utánajártunk, kiderült, hogy ez csak kb. 30 dollár. © Overheard / VK
  • Nem tudod, hogy mi az a kellemetlen pillanat, amíg nem viszel egy igazolást a középiskolába arról, hogy fekvőbeteg kezelésre mész az elkövetkezendő 2 hétben és emiatt nem leszel suliban, majd neked és az igazgatónak egymás melletti ülőhelye van a Törökországba tartó repülőgépen. © shepardie / Pikabu
  • Nagyon ügyetlen vagyok. Egyszer papucsban utaztam és szerettem volna más ülőpózt felvenni, de amikor hirtelen felemeltem a lában, a lábujjam beleakadt az előttem lévő ülés alatti keresztlécbe és felszakadt a lábkörmöm. A 12 órás útból hátralévő 6 órát ezután fájó, vérző lábujjal kellett végig ülnöm. © LitCroissant / Reddit

 

 

 

 

  • Egyszer repülőgépen utaztam, amikor egy 3 éves fiú ült előttem az egyik székben. A fiú hirtelen felállt az ülésre, megfordult és körülnézett. Eddig semmi baj sem volt, de rögtön ezután összevissza hányt engem és a mellettem ülő embereket. Mindenkinek kellemetlen volt, de nekem főleg, mert nekem ez egy 8 órás, átszállásos repülőút első járata volt. © Hearded / VK
  • A repülőgépen ültem, amikor légörvénybe kerültünk. Nem sokkal később megtaláltam valakinek az útlevelét a lábam között. Odaadtam a légiutas-kísérőnek, aki előre szaladt, megnézte az utaslistát, majd visszajött és odaadta az előttem ülő idős férfinak, óva intve őt, hogy vigyázzon az útlevelére és ne veszítse el többet. “Hol találta ezt?” – kérdezte a fickó, majd az utaskísérő mondta, hogy a mögötte ülő fiatalember adta le neki. Miután a légiutas-kísérő elment, a férfi felállt és hátrafordult. Óh, milyen kedves – gondoltam. Felállt, hogy megköszönje. De nem így történt, mert azt mondta: “Pénz is volt az útlevélben, hova tűnt?” © Anastasiia23 / Pikabu
  • Egyszer többször is át kellett másznom egy nő felett, hogy eljussak a vécére, mert a nő kiütötte magát valami alkohollal a 13 órás út során, és ki volt terülve a vécé előtt. © Iggy363 / Reddit

  • Egyszer 2 órát késett a járatom, mert több száz szúnyog lepte el a repülőt. Amikor először leültünk a gépen, mindenkinek a feje körül rovarok keringtek. Amikor akkora volt az elégedetlenség, egy idő után leengedtek minket a gépről és a légkondicionálót bekapcsolva próbálták meg kifújni őket a kabinból. Valahogy sikerült. © budtenderthrow / Reddit
  • Egy barátom légiutas-kísérőként dolgozik. Ő mesélte, hogy van náluk egy kapitány, akit nagyon ki akarnak már rúgni, mert minden felszállás után bekapcsolja a mikrofont a gépen és így szól: “Oké, Siri. Most mutass egy videót, hogyan kell repülőgépet vezetni.” © Hearded / VK
  • Egyszer egy másik országba kellett volna repülnöm, de a reptéren hirtelen rosszul lettem és elájultam. Segítettek, elsősegélyt nyújtottak, majd adtak néhány tablettát és felszálltam a gépre. Amint azonban leültem a székbe, ismét elájultam. Kiderült, hogy a repülés mind az 5 órájában ájult voltam, csak a végén keltem fel, és akkor is csak arra, hogy véletlenül szellentettem egyet. A mellettem ülők elkezdték hívni a stewardesst, hogy azonnal ébresszen fel, mert megfulladok, de nem engedtem. Úgy tettem, mintha aludnék és horkolást szimuláltam. Végül békén hagytak és egészen addig alvást szimuláltam, amíg a mellettem ülők el nem hagyták a gépet leszállás után. © Hearded / VK

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?