Matematikusok számítógépen lemodellezték a kihalás elméletét, és felmérték az emberiség túlélési lehetőségeit a klímaváltozás tükrében.
Az a jó a katasztrófafilmekben, hogy a Földet mindig megmentik a végén, mi pedig szépen visszazökkenhetünk a nyugodt kis életünkbe. Bárcsak a valóságban is minden ilyen egyszerű lenne.
Hogy kiderítsék az emberiség előrelátható végzetét, a kutatók számítógépes modelleket terveztek, melyekkel szimulálhatják a potenciális kihaláselméleteket, illetve az energiaigényes civilizáció és a bolygó közötti kapcsolatot. Elöljáróban annyit, hogy az eredmények sem nem pozitívak, sem nem szép reményekkel kecsegtetőek.
Első jövőkép: lépcső a kihalás felé
Alan Frank, a Rochester Egyetem fizikai és asztronómiai tudományokkal foglalkozó professzora szerint messze ez a legelképzelhetőbb jövőkép: mivel a populáció növekedése egyenesen arányos az energiaéhség növekedésével, a bolygó kisvártatva eléri tűréshatárát, és nem képes többé elegendő életteret és élelmet biztosítani lakóinak. Az egyensúlyi állapot újbóli megteremtéséhez pedig a lakosság minimum 70%-ának vesznie kell.
Második jövőkép: a kisebbik rossz
A második, egyben a három közül az emberiség számára legpozitívabb modell leginkább ahhoz hasonlít, mint amikor az ember az utolsó pillanatban összekapja magát. A nem is annyira távoli jövőben a civilizáció a Föld csaknem minden tartalékát felélte, ám ezúttal a növekvő népesség ellenére is létrejött az egyensúly, méghozzá tömeges kihalás nélkül. A professzor ugyanakkor minimális esélyt lát erre.
Harmadik jövőkép: teljes összeomlás
Akárcsak az első lehetőségnél, a populáció itt is ugrásszerűen megemelkedik, a Föld azonban képtelen lépést tartani a megnövekedett energia- és tápanyagszükséglettel, és hamarosan elpusztul. „Akár egy szobanövény, amit számára kedvezőtlen helyre állítottak” – magyarázza Dr. Frank. Ennek következtében a civilizációnk úgy eltűnik, mintha soha nem is létezett volna.