Nem tudja feldolgozni a gyászt.

Gáspár Győző életének feltehetően legnagyobb tragédiája édesanyja elvesztése volt. Képtelen feldolgozni, hogy már nincs többé, sőt, úgy érzi egyre jobban eluralkodik rajta a szomorúság évről évre. Az öngyilkosság gondolata is visszatérő fájdalom az életében.

„Kétnaponta akarok öngyilkos lenni. Mert a pánikbetegségem annyira eluralt megint. Most már tizedik éve járok orvoshoz, tizedik éve gyógyítanak. Azt mondta az orvosom, ha valakinek eltörik a keze, azt begipszelik és meggyógyul, de nálam itt fent, fejben kéne rendet tenni” – idézi a Blikk a szavait a LifeTV-n vetített beszélgetésből Joshi Bharat-al.

Édesanyja iránytű volt az életében.

„Ő volt a központ. A távozása után felborult minden…Nem tudom hova tenni, hogy nincs. Most volt hat éve múlt hét hétfőn, hogy elment. Nem volt senki a temetőbe, amikor kimentem este egy forgatás után, és szó szerint össze akartam verekedni magammal, hogy én minek vagyok itt? Miért jöttem ide? Ahogy telik az idő egyre rosszabb. Nekem az anyák napja, az évforduló, meg az ő születésnapja kimondottan most már nagyobb ünnep lett mint eddig volt… Rendszeresen megyek ki hozzá, mert közel van. Amikor elmegyek egy forgatásra, reggel kimegyek a temetőbe, kérem tőle, hogy sikerüljön. Most vannak a bírósági perek, ott kezdek nála reggelente, hogy adjon erőt hozzá, vagy ha repülőre ülök, akkor odamegyek, onnan indulok el, induljon hajnali ötkor vagy hatkor, én már éjfél vagy két órakor ott vagyok és nem félek. Én egy nagyon félős gyerek voltam, de mióta ő ott van, nem félek.”

Úgy érzi, az hoz majd neki lelki megnyugvást, ha egyik lányát már férjhez adta.

„Akkor fogom elengedni, ha Evelin vagy Virág fölveszi a menyasszonyi ruhát. Ebből én nem engedek. Ez nem kapaszkodó, ezt nem én találtam ki magamnak. Mi, cigányok nem engedünk a virrasztóból, nem engedünk a temetési formából, nem engedünk abból, hogy mi zenével temetünk. Ez a mi szokásunk.”

forrás: blikkruzs.blikk.hu