Belföld, Hírek

Kirúgták a munkahelyéről, ezért visszament és szétverte azt egy győri asszony

Több millió forintos kárt okozott egy 44 éves nő, aki korábbi munkahelyén tört-zúzott Győrben.

 

 

 




 

A rendőrségre 2021. március 17-én a kora reggeli órákban érkezett bejelentés arról, hogy az egyik győri hotel biztonsági szolgálata egy tomboló nőt tart vissza, aki tört-zúzott a szállóhely területén – írja a police.huA rendőrök a helyszínen meghallgatták a biztonsági őrt, aki elmondta, hogy a hotel recepciósa értesítette őket arról, hogy egy korábbi munkavállalójuk megjelent az épületben, majd önkívületi állapotban ordibálva, válogatás nélkül törte össze a berendezési tárgyakat, számítógépeket rongált meg, betörte a bejárati ajtó és az ablakok üvegét, székeket dobált szanaszét.

A nő ámokfutását a kiérkező biztonsági szolgálat munkatársai fékezték meg. A járőrök elfogták a 44 éves helybéli asszonyt, aki elmondta, bosszúból törte össze a dolgokat, mivel elbocsátották a hotelből.

Az egyenruhások előállították a rendőrkapitányságra, ahol – tekintettel arra, hogy az elsődleges becslések szerint is többmilliós kárt okozott – rongálás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?