Belföld, Hírek

Németh Szilárd kimondta a boldogító igent

Németh Szilárd, az egykori Fidesz képviselő, „rezsibiztos” a közösségi oldalán számolt be egy fontos családi eseményről. Feleségével harminc év után megerősítették kapcsolatukat Isten színe előtt.

 

Mint azt lapunk megírta, teljesen megváltozott az egykori parlamenti képviselő élete az áprilisi választások óta. A korábbi rezsibiztos és a Fidesz egykori alelnöke a hosszú parlamenti pályafutása végére ért, május végén lemondott a Magyar Birkózó Szövetség elnöki posztjáról, azóta pedig szinte teljesen eltűnt a napi politikából. Bár időnként még megszólal közéleti kérdésekben, a közösségi oldalán ma már egészen más témák dominálnak: a birkózás, a csepeli sportélet és – természetesen – a gasztronómia.

Birkózás és gasztronómia került fókuszba

Jelenleg az általa alapított Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány képviselőjeként tevékenykedik, legtöbb bejegyzése a birkózásról, az alapítvány életéről, a csepeli sporteseményekről és a főzésről szól. Az idei kötcsei pikniken a Fidesz számos ismert arca jelent meg az eseményen, Németh Szilárd is ott volt és a gasztroélményekért felelt.

Ezúttal egy rövid, magánéleti posztban számol be harmincéves házassági évfordulójáról, amelynek esküjét feleségével, Némethné Molnár Ildikóval megerősítették Isten színe előtt.

A posztban az egykori politikus és felesége fiatalkori fotói is feltűnnek és ahogy akkor, most is alkalmi öltözékben vannak, a fotók pedig ugyanabban a templomban készültek, ahol harminc éve.

„Esküvel megerősítve a mögöttünk hagyott harminc év” – írja Németh Szilárd. „De Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét.” – írja az egykori politikus, akit „rezsibiztosként” jegyeztek meg a választók.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?