Celeb / Híresség

Noszály Sándor elárulta, miért került kórházba: egy varjú szállt a szobájába, ettől spirituális stressz érte

Az egykori teniszező egy interjúban beszélt arról, miért volt szüksége hetekig tartó kórházi kezelésre, és hogy érzi magát most. Mint mondta, egy éve nem iszik alkoholt, most úgynevezett katarzisstressz érte, amitől másféle tudatállapotba került.

 

„Én most nem úgy szálltam el, ahogy eddig. Most egy spirituális feszültség tört rám” – mondta Noszály Sándor a Story magazinnak adott interjújában, amelyben először beszélt részletesen arról, mi vezetett a hetekkel ezelőtti kórházi kezeléséhez. Az egykori teniszező állítása szerint a mostani epizódjának semmi köze nem volt a korábbi, fizikai megterhelésből adódó rosszullétéhez.

„Ez még június 18-án hajnalban kezdődött, amikor meditálás közben egy dolmányos varjú szállt be hozzám a szobába, és lelkileg teljesen megvilágosodtam”

– fogalmazott Noszály, majd úgy folytatta: „A nővéremnek később telefonon elmondtam, mi történt, meg még számos összefüggést, mert ilyenkor, amikor »fent« vagyok, a számmisztika csúcsán vagyok, ő meg szólt a dokinak, és jött értem a mentő. De jól tette Andi…”

Ahogy mi is megírtuk, Noszály akkor a közösségi oldalán egy mentőautóból jelentkezett be élő közvetítésben. A családja akkor arról beszélt, hogy az egykori sportoló bipoláris zavarának egy mániás szakasza miatt volt szükség az orvosi beavatkozásra. Hetekig tartó kezelés után, július közepén engedték ki a kórházból.

Noszály Sándor a kezeléséről elmondta, hogy a mániás tünetek enyhítésére olanzapint kapott, és egy új, francia orvos javaslatára módosítottak a gyógyszerezésén: a lítium mellé két másik tablettát is szed. Emellett továbbra is kerülnie kell a számára stresszt és alkoholt jelentő triggereket.

„Egy éve nem ittam, de mint mondtam, spirituális stressz, az ért. Úgynevezett katarzisstressz, ami egy másféle tudatállapot. De már lenyugodtam.”

Jelenlegi állapotáról úgy nyilatkozott: „Én a világ legboldogabb embere vagyok. Felkelek és mosolygok.”

Beszélt arról is, hogy most a padel nevű sportágra koncentrál, amit nemcsak játszik, hanem hamarosan oktatni is fog. Emellett 95 kilóra fogyott, és elkészült Ütős sors című könyve.

„Nekem már nincsenek vágyaim. A pillanatnak élek, azt élvezem ki maximálisan” – jelentette ki.

Noszály Sándort június 18-án szállították kórházba, miután a közösségi oldalán egy mentőautóból jelentkezett be. A családja akkor arról beszélt, hogy az egykori sportoló bipoláris zavarának egy mániás szakasza miatt volt szükség az orvosi beavatkozásra. Nővére, Noszály Andrea a sajtónak azt nyilatkozta, a betegségnek ez a tankönyvszerű lefolyása, és testvére maga kérte a segítséget, amikor érezte, hogy baj van. Hetekig tartó kezelés után, július közepén engedték ki a kórházból.

Noszály korábban a Sztárbox idején is került kórházba; családja akkor úgy magyarázta, a felkészüléssel járó intenzív edzés és fogyás miatt a gyógyszere kiürülhetett a szervezetéből.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?