Hírek

Akár hat évig is fertőzőképes maradhat a spermában a halálos hantavírus, ami sz€xuális úton terjedő betegséggé válhat

Egy friss tanulmány szerint a kórokozó a gyógyulás után is a férfiak szervezetében maradhat, észrevétlenül.

 

Amikor az ember azt hiszi, a Covid után már nem érheti meglepetés a vírusok világából, mindig kiderül, hogy a természet fantáziája messze felülmúlja a miénket. Most épp egy ritka és halálos kórokozó, az Andok-hantavírus találta meg a módját, hogy a gyógyulás után is a szervezetben maradjon: egy friss esettanulmány szerint a vírus genetikai anyaga közel hat évig kimutatható volt egy férfi ondójában, ami felveti a szexuális terjedés rémképét.

A hajón azonosított gócban egy holland házaspár és egy német állampolgár vesztette életét. Bár az Egészségügyi Világszervezet sietett közölni, hogy bár további esetekre is számítani kell, a helyzet nem hasonlítható a Covidhoz és nem jelent pandémiás fenyegetést, a háttérben egy svájci laboratórium kutatói egészen másfajta, elhúzódó kockázatra hívták fel a figyelmet. A Viruses című szaklapban publikált, a hírt először közlő amerikai portál szerint is idézett tanulmányukban

egy 55 éves férfi esetét vizsgálták, aki hat évvel korábban esett át a fertőzésen. A vírus a véréből, a vizeletéből és a légúti mintáiból rég eltűnt, az ondójában azonban 71 hónap – vagyis öt év és tizenegy hónap – után is ott lapult.

„Eredményeink együttesen azt mutatják, hogy az Andok-vírusban megvan a szexuális úton történő terjedés lehetősége” – vonták le a következtetést a tanulmány szerzői, bár gyorsan hozzátették, hogy dokumentált, bizonyítottan szexuális úton átadott Andok-fertőzésről eddig még nem tudunk.

A jelenség tudományos magyarázata, hogy a herék a szervezetben egyfajta „védett kikötőt” jelentenek, amit a kutatók „safe harbor” néven emlegetnek. Mivel a szervezet immunrendszere nem támadhatja meg a saját spermát,

bizonyos kórokozók – köztük a hantavírus mellett az Ebola és a Zika is – itt észrevétlenül megbújhatnak és fennmaradhatnak, miközben a test más részeiből már kiürültek.

A szakértők ezért az Ebola-túlélők esetében már kidolgozott protokollok analógiáját javasolják. Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint az Ebola-fertőzésen átesett férfiaknak rendszeresen teszteltetniük kell az ondójukat, és

amíg két egymást követő negatív eredményt nem produkálnak, addig „tartózkodjanak a szex minden formájától”, vagy „következetesen és helyesen használjanak óvszert”.

Az Airfinity betegség-előrejelző cég szerint a hantavírus-túlélőknek szóló útmutatásnak „analógnak kell lennie a WHO Ebola-túlélőkre vonatkozó ondófigyelő protokolljaival”, és a túlélőknek „kiterjedt, biztonságos szexre vonatkozó iránymutatást” kell kapniuk a 42 napos karanténidőszakon túl is.

Az Andok-hantavírus egyébként elsősorban rágcsálókról terjed, és ez az egyetlen ismert hantavírus-törzs, amelynél dokumentálták az emberről emberre történő átvitelt. A tudomány jelenlegi állása szerint tehát tudjuk, hogy a vírus RNS-e extrém hosszú ideig képes a spermában maradni, de azt még nem, hogy ez a genetikai anyag jelenléte egyet jelent-e fertőzőképességgel.

Via Independent



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?