Nehéz meccs előtt áll a magyar válogatott. Marco Rossi csapatától Örményország ellen csak a győzelem elfogadható, hiszen az együttesnek egyelőre csak egy pontja van és épp az aktuális ellenfél mögött áll a csoportban. A négyesből az első helyezett közvetlenül, a második pótselejtezőn juthat el a jövő évi világbajnokságra.
A magyar együttes az első találkozón 2-2-t játszott Írországban, pedig az első félidő után 2-0-ra vezetett. A fordulás után Sallai Roland piros lapot kapott, s ennek a szombati találkozóra is hatása van, hiszen a nemzetközi szövetség két mérkőzésre eltiltotta, így nem szerepelhet az örmények ellen sem.
Varga Barnabás két gólt szerzett a portugálok ellen, ám a meccsen sárgát kapott és ez már a második volt neki a sorozatban, így neki is ki kell hagynia az örmények elleni sorsdöntő találkozót.
A gondokat tetézi, hogy a felkészülés kezdetén kiderült, Dibusz Dénes megsérült, így a Ferencváros kapusa nem lehet ott a Puskás Arénában. A kapusposzton nem okozott meglepetés Marco Rossi, hiszen Tóth Balázst tette a csapatba, ahogy a portugálok ellen is, ám az némileg meglepő, hogy Lukács Dániel kezdőként kapott lehetőséget a támadósorban.
Élő közvetítésünket itt követheti:
forrás: blikk.hu






