Így él most Párkányi Évi, aki annak idején csak boldog szerettet volna leni, mint mások.
Párkányi Éva – ismertebb nevén BB Évi – a Big Brother első, 2002‑es évadának győztese volt.
Sokakat érdekel, hogy mi lett vele a valóságshow után, hogyan él.
Korábban készült vele interjú, rövid riport, és nemrég egy TikTok-csatornára videó is kikerült, amin röviden beszél a jelenlegi életéről.
A Velvetnek és a Borsnak nyilatkozó ismerős szerint Évi állapota azóta bizonyos mértékben javult, de még mindig pszichiátriai felügyelet alatt áll, és úgy tűnik, nem térhet vissza önálló életvitelhez.
Alkohol- és drogproblémák, valamint a 2009-ben diagnosztizált skizofrénia miatt került intézménybe.
Két gyermeke született, egyiküket nagynénje neveli, míg a másik gyermeket titkos úton örökbe fogadták.
Kadarkai Endre egyik műsorában, a Felfelé zuhanásban arra keresték a választ, felelőse-e bárki azért, hogy Évinek ennyire rosszra fordult a sora. A Big Brother titokzatos hangja azt mondta akkor, hogy BB Évi eleve súlyos traumákkal érkezett a műsorba, kevés barátja volt, pultosként dolgozott, nem sok mindent tudott felmutatni az életében, ezért sikerre vágyott.
Az alábbi felvételen BB Évi látható:
@nosztalgia1 #BB_Évi #2022 #nekedbelegyen #foryoupage ♬ eredeti hang – Nosztalgiázzunk együtt






