Sipos Peti a 2MUCH Sipos és Kabai Podcast legutóbbi adásában rántotta le a leplet egy igazi szakmai titokról, mégpedig arról, hogy hogy lehet az, hogy Győzike olyan jól énekel a szólólemezén. Bár a választ már sokan sejthették, most kiderült az igazság. Az Irigy Hónaljmirigy tagja bevallotta, hogy ebben az időszakban fiatal volt, és kellett neki a pénz.
Sipos Peti és Kabai Laci elárulta az igazságot Magyarország showmane, Győzike énekesi karrierjéről. Kabai Laci azzal kezdte, hogy elvileg Győzike énekes volt, mire Sipos Peti kijavította, hogy a szóban forgó személy inkább showmanként szeret hivatkozni magára.
Fiatal volt, és kellett a pénz
„Mondja azt most. De amikor csak a Romantic, az együttes volt, akkor elvileg ő énekes volt” – mondta Kabai, mire eljött a leleplezés pillanata:
Tudom, én éneklek helyette a szólólemezén. Tíz dalt. Csak rá van keverve az ő hangja. Kaptam érte húszezer forintot
– reagálta Sipos Peti, majd hozzátette, hogy „fiatal volt, és kellett a pénz”.
Mint a Story írja, az nem derült ki, hogy Győzike melyik szólólemezéről van szó, mivel többet is kiadott, de azért egy klipet előhalásztak a múltból:
A történetre Győzike egyelőre nem reagált, így nem tudni, valóban úgy van-e, ahogy az énekes állítja.
forrás: blikk.hu