Celeb / Híresség

Sallai Nóra végignézhette kisfia haláltusáját – Ki mondja majd el neki, hogy már nem él a gyereke?

Tragédiába torkollott két héttel ezelőtt egy születésnapi összejövetel. Sallai Nóra színésznő mélyaltatásban van, ám ha felébred, a fizikai fájdalmakon túl iszonyú megrázkódtatás vár rá. Kérdés: emlékszik-e arra, amikor mellette élesztették újra kisfiát. Azt pedig csak a narkózis után fogja megtudni, hogy ötéves gyereke a kórházban meghalt. Makai Gábor klinikai szakpszichológus arról beszélt, mi várhat egy szülőre ilyen esetben.

 

 

 

Az egész ország aggódik a Jóban Rosszban színésznőjéért, aki szeptember 27-én szenvedett súlyos autóbalesetet, egy 130-cal száguldó autó tartota le a kocsijukat.  Sallai Nóra nem egyedül utazott, a baleset idején vele volt ötéves kisfia, aki a kórházban belehalt sérüléseibe. 

Sallai Nóra végignézhette, ahogy újraélesztik kisfiát

A kisfiút már a baleset helyszínén újra kellett éleszteni, a szemtanúk szerint a két hete élet és halál között lebegő Nóra akkor még magánál volt. Egy,  a baleset idején a közeli játszótéren tartózkodó lány, Mátai Nóra, aki anya és fia segítségére sietett, így nyilatkozott a Life.hu-nak„Az autók mellett egy nőt találtam, aki kétségbe volt esve, igazából szerintem sokkot kapott. Tőle kérdeztem, hogy jól van-e, és ő adta a kezembe a diszpécsert, hogy beszéljek vele inkább én. Akkor a kisfiút néztük meg, akkor szerintem neki már nem volt pulzusa. Én átmentem az anyukához, addig a kisfiút kettő-három férfi kiszedte. Az anyuka megmozdította a könyökét, és akkor láttam, hogy vért köhög és hörög” – emlékezett vissza a 15 éves hős tini, akinek a nyilatkozatát itt megnézheted.  Nóra jelenleg mélyaltatásban van, nem tudja, hogy kisfia meghalt, ám a baleset utáni percekben még láthatta, ahogy a gyereke életéért küzdenek. 

Ilyen esetben az amnézia is előfordulhat

„Ilyen súlyos karambol esetén az érintett, amikor felébred, egyáltalán nem biztos, hogy emlékezni fog a balesetre, annak körülményeire és a részleteire. Az ütközés sokkos állapotot okozhat, ami azt jelenti, hogy az illető észlelte, látta a történteket, amíg nem vesztette el az eszméletét” – nyilatkozta a Life.hu-nak Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta.

Szükség van a profi segítőre 

„Amikor valaki ilyen esetben magához tér, azonnal szükség van szakemberek, professzionális segítők bevonására. Akkor tudja majd meg, hogy elvesztette a gyerekét, ami súlyos krízisállapotot idéz elő. Egy gyerek elvesztése felfoghatatlan: vagyis a tudatával érti majd, de a lélektudat számára felfoghatatlan a tény, amit közölni fognak vele. Az ilyen tragédiát pszichológus, pszichoterapeuta szokta elmondani az érintettnek, a szakembereknek van tapasztalatuk abban, hogyan lehet elmondani a szinte elmondhatatlant ” – vélekedik a szakember és hozzátette, ezt majd hosszú pszichoterápia követi. 

Mi az a krízis, ami ilyenkor bekövetkezhet? 

„A krízis nem betegség, hanem beszűkült tudatállapot, amely hirtelen fellépő trauma, veszteség, halálhír következtében lép fel. Ilyenkor széthullik az ember idő- és térérzékelése, ködös, homályos állapotba kerül. Nagyon gyakran megjelenik ilyenkor a szorongás, a depresszió, de sírógörcs, impulzivitás is jellemző. A krízisben lévő személy elveszíti a jövőképét, leértékeli önmagát, nem lát reálisan és döntésképtelen lesz. Természetesen nem minden trauma következtében alakulhat ki ilyen súlyos krízis, de amikor valaki elveszíti a gyerekét, az esetek többségében  fennáll” – magyarázza Makai Gábor. 

Újra kell definiálnia saját magát

”A gyászfolyamat elején nagyon sokszor megjelenik először a tagadás, a  feszültség és a tehetetlen düh. Nagyon sokszor érzelembetörések is előfordulnak, a traumát elszenvedett ember újraéli az eseményeket, a veszteségélményt. Azt azonban tudni kell, hogy a gyász szakaszai mindenkinél más-más ideig tartanak, a tragédia utáni beszűkülésből kell majd újranyitnia a külvilág felé, aminek része az, hogy újra kell definiálnia saját magát” – nyilatkozta a szakember. 

Az egész életet átírja egy ilyen tragédia 

Egy gyerek elvesztése akkora trauma, hogy a szülő egész életét átírja. Az édesanyának is majd újra meg kell találnia az életcélját, azt, hogy amiért érdemes reggel felkelni. Nagyon nehéz, mert az eddig betöltött anyai szerep megszűnik… A gyászfeldolgozás része az emlékek és az érzések a személyiségbe történő integrálása úgy, hogy ami történt, az a múltba helyeződjön

– mondta el pszichológus. „A szakszerű segítséggel elvégzett gyászmunka segít visszarendeződni a hétköznapokba. Ez persze nem azt jelenti, hogy a veszteség nem jön elő újra és újra: a születésnap, a karácsony, más kisgyerekek látványa sokáig nagyon nehéz maradhat. A gyászfeldolgozás olyan mint egy hullámvasút, de a mélypontok intenzitása idővel csökken, a realitásérzék és a külvilág felé való nyitásra való hajlandóság nő” – nyilatkozta Makai Gábor. 

forrás: life.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?