Celeb / Híresség

Krausz Gábor sajnálja, hogy szégyent hozott Mikes Annára

Krausz Gábor tudja magáról, hogy olykor hisztis tud lenni bizonyos helyzetekben, viszont nagyon őszintének és szókimondónak vallja magát, ezért az Ázsia Expresszben sem tartott semmit magában. Sőt, olykor annyira felhúzta magát, hogy Mikes Annát is hátráltatta. Most elmondta, hogy látja a viselkedését.

 

 

 

Krausz Gábor és Mikes Anna számára az Ázsia Expresszben akkor volt a mélypont, amikor párt kellett cserélniük 24 órára. Korábban is volt rá példa, hogy a séf kiborult egy-egy feladatnál, de amikor Anna nélkül kellett olyan feladatokat megoldania Szuperák Barbival, amelyek türelmet igényeltek, nem tudta visszafogni az érzéseit. Odáig fajultak a dolgok, hogy az úttest közepén kapták el a rendőrök és fogtak fegyvert rá. Mivel Gábort nagyon megrázta az eset, a táncosnő a nap végén megkérdezte tőle, feladják-e a versenyt, mert elege van az állandó negativitásból, de végül maradtak.

A sok káromkodást és kiakadást a séf a kibeszélő műsorban értékelte

Ez gáz! Erre nincs mentség– hangsúlyozta, és hozzátette: a rendőri intézkedés napján rohadtul elege volt, de hiába könyörgött a stábból senki nem adta vissza az útlevelét.

Úgy voltam vele, ha jön egy rendőrautó, abba beülök, elvisznek, letartóztatnak, és vége van a napnak. Arra nem számítottam, hogy benne van, hogy lelőnek. Ez gáz, és ezt szégyellem– ismerte be Krausz, aki rájött arra, a verseny olyan énjét hozta elő, melyet korábban nem ismert. Például, hogy nem tudja elfogadni, ha nem sikerül azonnal valami.

– Anna miatt sajnálom, hogy rá hozok szégyent. Nincs mentség erre, sajnálom, hogy így beszéltem. Az lehet mentség, hogy senkiben nem tettem kárt. Nem Annával beszéltem csúnyán, nem bántottam igazából senkit. Saját magamnak ártottam és kettőnknek, hogy öt méterrel a cél előtt eldobom azt a kosarat – magyarázkodott a viselkedése miatt.

Gábor megjegyezte, látszódott, hogy később túl tudott jutni a nehézségeken, és olyankor mindig újult erővel indultak neki egy napnak Annával, hogy sikeresen teljesítsenek a feladatokon. Anna úgy véli, Gábor felesleges dolgokon húzta fel magát, de azt érezte, hogy csak még jobban felhúzná magát a kedvese, ha véleményt alkotna róla minden egyes kiborulásnál, ezért hagyta dühöngeni inkább.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?