Celeb / Híresség

A 8 általánost végzett Kőgazdag Csabi a legnagyobb magyar sztárnak tartja magát, szerinte mindenben tehetséges

Szerinte ritka, hogy valaki így éljen meg az eszéből, mint ahogyan ő teszi.

 

 

 

Érdekes vendége volt nemrég Hajdú Péternek a Frizbi TV-ben.

„Herczeg Csabi, azaz Kőgazdag Csabi magát a legnagyobb magyar sztárnak tartja. Gondoltam, meghívom és kifaggatom, hogy mitől van ekkora önbizalma és mitől lett “kőgazdag” – írta a műsorvezető az adás Instagram-promójában.

Herczeg Csaba a Kőgazdag fiatalok című műsor egyik legmegosztóbb személyisége volt. A Hajdú Péterrel készült beszélgetésből az derült ki, hogy csak 8 általánost végzett, a 9. osztályból kirúgták.

De amúgy is haszontalannak látta, hogy bejárjon az iskolába. De nem akarja arra rávenni a fiatalokat, hogy ne tanuljanak, mert úgy véli, az ő példája, az egy a millióból, vagy inkább egymilliárdból, aki 21 évesen így élhet az eszéből. De az nagyon ritka, hogy valakinek ez tanulmányok nélkül sikerülne, és tanulmányok nélkül legyen ennyire intelligens. Mint ő. Nyilván.

Hajdú Péter szerette volna megtudni, mi áll e hatalmas és sziklaszilárd önbizalom mögött.

„Mi az, amiben tehetséges vagy?”

– kérdezte

„Mi az, amiben nem? – kérdezett vissza Kőgazdag Csabi. „Kérdezz!”

Hajdú Péter nem hagyta annyiban.

„De miben érzed magadat a legtehetségesebbnek?”

– faggatta.

„Pénzkeresés. Abban bárkivel versenyzek”

– vágta rá Csaba.

Az előzetest itt láthatjátok:

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?