Életmód, Érdekes

Első közös gyermekét várja a 63 éves nagymama és 37 évvel fiatalabb férje: hatalmas babaváró bulit csaptak a kertben

Egy 63 éves nagymama és 37 évvel fiatalabb férje hatalmas bejelentést tettek a TikTokon. A nem mindennapi pár 2021-ben házasodott össze, ma pedig – állításuk szerint – boldogan várják a közös gyermekük érkezését. Július 8-án, hétfőn egy óriási gender reveal partit tartottak a kertjükben, ahol kiderült a születendő babájuk neme is. Bár rengeteg gyűlöletet kapnak, a házaspárt ez nem zavarja, szerintük ők semmiben sem különböznek másoktól.

 

 

 

A Georgia államból származó 63 éves Cheryl McGregor és 26 éves szerelme, Quran McCain 2012-ben találkoztak, amikor a férfi 15, a nő pedig 52 éves volt. A hatalmas korkülönbség azonban nem gátolta meg őket abban, hogy 2021-ben örök hűséget fogadjanak egymásnak, s abban sem, hogy olyan életet éljenek, amilyet megálmodtak maguknak.

A nyolcgyermekes anyuka az évek során TikTok-oldalán nagy figyelmet keltett a különös házasságával, így mára már 4,7 millió követőre tett szert. McGregor korábban számtalan olyan tartalmat készített, amelyben kifejtette, hogy közös gyermeket szeretne a férjével, amely vágya – állítása szerint – hamarosan valóra is válik, mégpedig béranyaság útján – írja a LadBible.

Kiderült, mi lesz a kisbaba neme

A boldog pár alig két hete osztotta meg a nyilvánossággal a babahírt, amivel együtt a béranyasági útjukról is meséltek, július 8-án, hétfőn pedig már hatalmas gender reveal partit csaptak, amelynek során felfedték születendő kisbabájuk nemét.

videóban, amelyet már több mint 4,5 millióan láttak, a leendő anyuka egy rózsaszín ruhában látható, ahogy egy fekete lufit pukkaszt ki a férjével. A lufiból aztán kék és rózsaszín konfetti is hullik, miután a barátok átverték a szerelmeseket, ugyanis az igazi leleplezésre a kertjükben került sor.

Az udvaron végül kézi ágyúkat kaptak, amiket azonnal beindítottak, az izgatott pár pedig megtudta, hogy kislányuk lesz. A felvételen látható, hogy a 17 unokával rendelkező nagymama örömében még ugrálni is kezdett, majd megragadta férjét, akivel megölelték egymást.

Rengeteg gyűlöletet kapnak

Az emberek a közösségi médiában rengeteg gyűlöletet táplálnak irántunk. Azt mondják, a nagymamámmal randizom. Nem így van. Ő fiatalabb, mint a nagymamám. Semmiben sem különbözünk bármelyik másik pártól, a szerelem az szerelem– nyilatkozott korábban a 26 éves férfi a kapcsolatukról.

@oliver6060 Its a girl @King 🤴🏾 Quran #fyp #genderreveal #itsagirl #teamgirl #agegap #couplegoals ♬ original sound – Queen cheryl 👸


forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?