Celeb / Híresség

Kitalált az ismerős: Herceg Csabi erre költött 300 milliót

Az ismerős elárulta, hogy a milliomos celeb nagy dobásra készül, de ekkorára? Herceg Csabi 300 milliót költhet egy luxusjárműre.

 

 

 

Herceg Csabi imádja mutogatni, hogyan költi a súlyos milliókat sportautókra és egyéb más luxuscikkekre. Aranyszínű Ferrariját már Jákob Zoli is biztosan felismeri legutóbbi szóváltásuk után, azonban egy újabb pletyka került a felszínre, miszerint a Kőgazdag Fiatalok első évadának egyik legbotrányosabb szereplője most élete legnagyobb vásárlásán van túl. Egy neve elhallgatását kérő közeli ismerős kiteregetett mindent a celeb 300 milliós vásárlásáról.

Csabi korábban említette, hogy valami nagy dologra készül, de nem gondoltam volna, hogy egy jachtot fog venni, ráadásul ennyi pénzért. Úgy emlékszem 270-300 millió forintot említett, sőt még egy képet is mutatott róla

– kezdte a Ripostnak a nevét elhallgatni kívánó ismerős, aki szerint kevés embernek adatik meg, hogy ilyen összegeket csakúgy elköltsön.

Úszó luxusingatlant szemelt ki Herceg Csabi

Mint kiderült, nem kis hajóról van szó, sőt, egy igazi álom azok számára, akik a tengerek hullámait akarják keresztül-kasul szelni.

Úgy tudom, hogy négy szobás a hajó, egy igazi úszó luxusingatlan. Eddig is sokan irigykedtek Csabikára, de ezek után még többen fognak szerintem

– osztotta meg a Riposttal a pletykás cimbora.

Mi pedig utána néztünk, hogy mennyibe kerülhet egy ilyen vízi jármű éves fenntartási költsége.

Herceg Csabi
300 milliós jachtot vett a botrányos celeb (Fotó: Ripost beküldő)

Herceg Csabi mélyen a zsebbe nyúlt

A celeb utálói amúgy sem repesnek az örömtől, sőt, ha megtudnák mennyibe, kerülhet egy ekkora jacht éves fenntartása, akkor egyenesen kiakadnának. Persze ehhez Csabi már hozzászokott, mint ahogy a pénzszóráshoz is. Utána jártunk, és egy az övéhez hasonló méretekkel rendelkező vízi járműnek több engedélyre és persze egy állandó kikötőhelyre van szüksége a karbantartás mellett. A képekből ítélve a hajót a tengernél fogja tárolni a milliomos celeb, ami az összes egyéb költséget figyelembe véve közel 7-10 millió forint lehet évente.

forrás: ripost.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?