Celeb / Híresség

Kiderült, mennyi pénzt költ követőire és jótékonykodásra Jákob Zoli: mutatjuk, mennyi is az annyi!

Elképesztő összeg: havi 10 millió forintot adományoz ajándékoz követőinek Jákob Zoli.

 

 

 

Mint nemrég megírtuk, a TikTokon is gyűjti a milliókat Magyarország egyik leggazdagabb embere, hiszen jelenleg ő a legtöbb követővel rendelkező magyar nyelvű tartalomgyártó a közösségi média platformon. Sikerének egyik titka kétségtelenül az az öröm és a boldogság, amit szerez, Zoli ugyanis rendszeresen megajándékozza a követőit.

– Kétféleképpen szeretek örömet okozni: olyanoknak, akik rászorulnak, és olyanoknak, akiknek csak úgy, de örömet okozhatok ezzel. A rászorulóknak általában pénzt és élelmiszert adományozunk, illetve telefont szoktunk adni, hogy elérjék egymást a családtagok – árulta el az egykori Nagy Ő akinek alapítványa is a nevét viseli, a nyilvánosság segítségével pedig még több embert buzdít arra, hogy segítsenek.

– Az a család, aki vállalja, hogy kikerül a Jákob Alapítvány oldalára, nem csak azt kapja, amit én adok. Sokan írnak utána az alapítványnak, hogy szeretnének ők is segíteni nekik. Ez az értelme, ez nem öncélú – szögezte le a műkörömkirály.

A közösségi oldalát elárasztják azok a videók, amelyeken Zoli az utcát járva leszólítja az embereket és amint kiderül, követik őt az interneten, ajándékot nyújt át nekik luxusautója csomagtartójából. Mintegy 200 ezer forintos játékkonzolt, 250 ezer forintos laptopokat, 3-500 ezer forintos mobiltelefonok találnak így gazdára. Sokan úgy vélik, hogy a drága porszívót, telefonokat, laptopokat és egyéb számítástechnikai termékeket Zoli kapja, és ezeket osztja szét, ő azonban alaposan rácáfolt erre, az interjú elején ugyanis az egyik népszerű számítástechnikai áruházból kifelé értünk utol: Zoli éppen laptopokat és telefonokat vásárolt követőinek.

Mindennel együtt havi körülbelül 10 millió forintot költök adományozásra, ajándékozásra. A követőim ajándékozása nyilván más. Néhányan kommentelik, hogy az embereknek nem erre van szüksége, de amikor egy fiatalnak egy jó minőségű laptopot, vagy telefont tudok adni, az megváltoztatja az életminőségét is. Segíti a tanulását, és ő is megtapasztalja, milyen öröm adni. Remélhetőleg ezt viszi majd tovább – mosolyodott el a milliárdos, aki a közösségi felületeit nem reklámfelületnek használja.

– Van saját márkám, így álságos lenne azt mondani, hogy soha nem reklámozok, de más céget nem reklámoznék a világ összes pénzéért sem, van elég nekem is – nevetett az üzletember, aki nemrég indította el a diétás termékeket forgalmazó cégét, jelenleg pedig hajápolási márkáján dolgozik, ám így is jut a rászorulóknak is, akiknek rendszeresen százezres nagyságrendű pénzadománnyal segít és az élelmiszerekkel sem fukarkodik, ugyanebben a tételben vásárol be segítőtársával, Petivel.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?