Életmód, Érdekes

150 műtéten esett át Rachel: „Én vagyok az igazi Barbie baba!”

Ötvenkét éves lett a világ legidősebb élő Barbie babája. Rachel Evans már 150 műtéten esett át és 167 millió forintnak megfelelő pénzt költött arra, hogy úgy nézzen ki, mint a kultikus játékfigura. Most pedig az életéről mesélt, kezdve azzal, a 20-as évei előtt még fiús volt a megjelenése, de amikor kapcsolatba került a divatvilággal, minden megváltozott, akkor még csak a gondolkodásában és ízlésében.

 

 

 

– Az évek során sok mindent kipróbáltam, 35 esztendősen végre úgy éreztem, hogy megtaláltam az igazi identitásomat Barbie-ként – mondta. A felismerés után rengeteg beavatkozás következett. – Hosszúra növesztettem a szőkített hajamat, és az arcom minden centiméterét átalakíttattam. Mellimplantátumom lett, aztán jött sorra az arcplasztika, a kontúrozás, az állkapocs-feszesítés, az orrplasztika, a töltések és a botox. A Barbie iránti megszállottságom a Barbie-álomházhoz hasonló lakhelyemen és a ruháimon is meglátszik – büszkélkedett. Rachel 52 évesen, több bikinifitnesz-verseny győzteseként úgy érzi, megtalálta a helyét, és másokat is arra biztat, merjék a saját útjukat követni, ahogy ő is tette.

Erről ír a nemrég megjelent saját könyvében is, amelyben a 15 esztendős átalakulását foglalja össze.

– Hiszem, hogy az élet műanyagban fantasztikus. Barbie figuraként és az élő pop-art kultúra részeként elismertnek lenni hihetetlen érzés. Szeretnék másokat is arra inspirálni, hogy fogadják el a másságukat, ahogy én is tettem. Nem kell megfelelni a társadalom szépségszabványainak, hanem ünnepeljük egyedi és hiteles önmagunkat – fogalmazta meg hitvallását Rachel Evans




forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?