Állat, Életmód, Érdekes

Miért boldogabbak azok a gyerekek, akik kutya mellett nőnek fel? – Íme a részletek:

Gyerekkoromban én is szerettem volna egy kiskutyát, de mivel tömbházban laktunk a szüleim nem engedték. Természetesen ennek is megvolt az oka, hiszen egy kutyának nagy mozgástérre van szüksége, amit mi nem adhattunk volna meg neki. Nem is volt vita soha ebből, hiszen tudtam, hogy igazuk van.

 

 

 

Felnőttként viszont, egy kertes házban már két kutyám van és úgy érzem, ez egy teljesen más fajta szeretet, mint amit eddig megtapasztaltam. Egy kutya hűséges és nekem adja az életét, ezért cserébe pedig, én is imádom őt és gondoskodom róla.

De, vajon mi lenne másképp, ha már gyermekként megkapom a kiskutyát, amit szerettem volna? A szakemberek vizsgálták a kutyák és a gyerekek közti kapcsolatot és azt, milyen hatással van egy négylábú kedvenc a gyerek életére.

Kiderült, nagy jelentősége van annak, hogy kutya mellett növünk-e fel vagy sem. Sokunk legkorábbi és kedvenc gyermekkori emléke biztosan a család kutyájához fűződik. Amellett, hogy négylábú kedvenceink kellemes társaságok, megtanítják a gyerekeket a felelősségvállalásra, együttérzésre és a gondoskodásra. A gyermek és a kutya kapcsolata boldog és biztonságos.

Azok a gyerekek, akik kutya mellett nőnek fel, hamarabb tanulják meg az állatok szeretetét, védelmét és azt, hogy bizony gondoskodni kell róluk, hiszen kedvenceink nem önellátóak. A kutyák rendkívül fontos dolgokat tanítanak az életről, ami felnőttkorunkban is elkísér minket.

Ezek az ebek megmutatják, milyen a ragaszkodás, a szeretet, a tisztelet és az önzetlenség. Ők valódi tanítómesterek, ráadásul anélkül, hogy a tanulás terhes lenne a gyermek számára.

A Nyugat-Ausztrál Egyetem és a Telethon Gyermekintézet közös kutatást végzett, aminek eredménye teljesen egyértelmű. Ugyanis, azok a gyerekek, akik olyan háztartásban élnek és nőnek fel, amiben van kutya, szociálisan és érzelmileg is fejlettebbek lesznek társaiknál.

A vizsgálat során 1646 olyan család töltött ki kérdőívet, akiknek 2-5 éves gyerekeik voltak. A kutatás során az eredmények azt mutatták, hogy a szociális interakciók és érzelmek terén huszonhárom százalékkal kevesebb problémájuk volt azoknak a gyerkőcöknek, akik kutyás családban éltek, mint azoknak, akik nem.

 

 

 

 

 

Továbbá, az antiszociális viselkedésre harminc százalékkal kisebb esély volt, illetve negyven százalékkal kevesebb a valószínűsége annak, hogy a kutyás gyerekek más gyerekekkel nem viselkednek megfelelő módon. Ezenkívül harmincnégy százalékkal nőtt az esély arra, hogy dolgaikat megosszák másokkal és önzetlenül cselekedjenek.

A szakemberek számára ugyan már az első pillanattól kezdve nyilvánvaló volt, hogy egy kutya pozitív hatással van a gyerekekre, ennek ellenére nem számítottak ilyen markáns eredményekre.

Emellett azt is tudnunk kell, hogy a kutyasétáltatásnak is rendkívül fontos szerepe van a gyerekek szocializálódásában. Nagy jelentősége van a közös játéknak, ugyanis, ha szoros kapcsolat alakul ki az állat és a gyerek között, akkor később más gyerekekkel is jó kapcsolatot ápol majd.

Egy korábbi kísérlet során arra is fény derült, hogy a kutyával felnövő gyerekek egészségesebbek is, ugyanis a négylábú kedvenc mellett az immunrendszer is sokat erősödik, ennek köszönhetően pedig, a gyerekek később sokkal ellenállóbbak lesznek a betegségekkel szemben.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?