Életmód, Érdekes

Most már inkább panda lenne az a japán férfi, aki egy vagyont költött arra, hogy kutyává változtassa magát

Immár le akar számolni a kutyaléttel.

 

 

 

A Japánban élő Toconak gyerekkorától kezdve az volt az álma, hogy kutya lehessen, ehhez pedig két millió jent (átszámítva mintegy 4,5 millió forintot) költött egy élethű kutyajelmezre, amiben a mindennapjait éli. Most azonban bevallotta: drasztikusan változtatna az életén, mivel egyre inkább arról álmodozik, hogy panda vagy macska lesz.

A hosszú szőrű, skót juhász kutya jelmezben élő Toco az elmúlt időben közösségimédia-sztárrá vált. Rendszeresen tölt fel videókat az „Állat akarok lenni” YouTube-csatornájára, és már több mint 64 ezer feliratkozója van.

Most azonban úgy tűnik, szakítana a kutyaélettel a japán férfi, pedig annyira elkötelezett volt. Egy nemrég, vele készült interjúban bevallotta, hogy új állat „bőrébe” bújna. Elmondása szerint négy állatot szeretne kipróbálni, de ezek közül kettő nehezen kivitelezhető: „Eltérő a kutyák és az emberek csontszerkezete, és emiatt másképp hajlítják a lábukat és a karjukat, emberként nagyon nehéz ilyen mozdulatokat tenni. Jelenleg azt vizsgálom, hogyan tudnám a végtagjaimat úgy mozgatni, hogy jobban hasonlítson a kutyáéhoz. Ezenkívül, ha bepiszkolódik a bundám, minden alkalommal nagy erőfeszítést igényel a tisztítása. Természetesen szeretnék más állatokká is válni. Ami reális lenne, ha egy másik kutyává, pandává vagy medvévé váljak. Egy róka vagy egy macska is jó lenne, de ezek túl kicsik ahhoz, hogy az ember kipróbálja. Szeretném megvalósítani azt az álmomat, hogy egyszer egy másik állat legyek”.

forrás: nlc.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?