Celeb / Híresség

Kovács Ákos tavalyi bevétele 468 millió forint lett, Gáspár Laci és Nagy Feró sem panaszkodhat

Újabb hazai sztárok gazdasági beszámolójának eredményeire derült fény. Mutatjuk, mennyit termelt Kovács Ákos, Gáspár Laci és Nagy Feró.

 

 

 

Május 31-e a határidő a celebcégek gazdasági beszámolóinak elkészülésére, és vannak, akik már jóval korábban benyújtották az eredményeiket. Fény derült tehát arra, hogy Rubint Réka Alakreform Kft.-jének a nettó árbevétele 218 millió forint volt 2023-ban, míg Rúzsa Magdi Plagiguel Kft. nevű cége a tavalyi évet 389 milliós árbevétellel zárta, közel 59 milliós profittal. Majka cége is szépen termel, a tavalyi számok szerint 512 millió forintra növekedett az árbevétele, amely után 75 milliós profitot ért el.

Most további nevek kerültek nyilvánosságra, melyekről a 24.hu számolt be: Kovács Ákos sem zárta rosszul a tavalyi évet annak ellenére, hogy a Fehér Sólyom Bt. bevétele a korábbi évhez képest valamelyest csökkent, vagyis 518 millió helyett 468 millió forint lett. Az adózott eredmény ettől jóval magasabb: 275 millió forint helyett 335 millió forint. A cég osztalékot nem fizetett.

Gáspár Laci cége, a GL Sztár Bt. igen nagyot ment idén. A 2023-es eredmények szinte ugyanolyanok voltak, mint a 2022-esek, de ezúttal megkilencszerezte a profitját: 3,3 millió után tavaly 27 millió forintos adózott eredménnyel zárt. A teljes összeg az eredménytartalékba került, mivel osztalékot itt sem fizettek.

Nagy Feró cége, a Nagyferó Kft. a két évvel ezelőtti, közel 100 millió forintos árbevétel és 50 milliós egyéb bevétel mellett tavaly 99 millió forintot tudhatott magáénak árbevétel formájában, és majdnem ennyi egyéb bevételt, vagyis 83 millió forintot könyvelhetett el. A frontembernél is megugrott a profit, mivel két éve 23 millió volt az adózott eredmény, de tavaly ez már 35 millió lett. Osztalékot itt sem fizettek.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?