Celeb / Híresség, Film

Emlékszel a kislányra A kör című horrorfilmből? Azóta felnőtt, és így néz ki manapság!

A most 33 éves Daveigh Chase karrierje elképesztően ígéretesen indult, de sajnos úgy tűnik, őt is utolérte a gyerekszínészek átka.

 

 

 

Szinte hihetetlen, de immár 22 év telt el azóta, hogy debütált az időközben ikonikussá vált horrorfilmA kör, amiben Daveigh Chase alakította a tévéből kimászó kislányt, Samara Morgant. És bár kevesen tudják róla, a színésznőnek valójában egyáltalán nem ezzel kezdődött a pályafutása a szórakoztatóiparban, sőt: számos reklámba beválogatták korábban, szinkronszínészkedett (ő kölcsönözte a hangját Lilo Pelekainak s a Disney Lilo & Stitch meséjében), de felbukkant például a 2001-ben debütáló Donnie Darko című thrillerben is, amelyben Samantha Darkót keltette életre, emellett olyan sorozatokban vendégszerepelt, mint a Vészhelyzet, az Ügyvédek, a Bűbájos boszorkák vagy a Sabrina, a tiniboszorkány. Később elvállalta a Donnie Darko folytatását is, ami az S. Darko címet kapta, de a 2009-ben bemutatott film nem nyűgözte le a kritikusokat – annak ellenére sem, hogy Daveigh alakítását sokan dicsérték.

De elcsíphetted a színésznőt a Hármastársak (Big Love) című sorozatban is Rhonda Vohmer karakterében. A most 33 éves horrorfilm-sztárt utoljára az American Romance thrillerben láthattad 2016-ban, ami elég nagyot bukott a nézők és a kritikusok körében is – Daveigh pedig ezután benyomta a szünet gombot a színészi karrierjén. Sokak szerint vissza is vonulhatott, mivel annak ellenére, hogy gyerekszínészként befutott, felnőttként már nem tudott betörni Hollywood élvonalába: ráadásul 2017-ben letartóztatták lopottként bejelentett járműben való utazás miatt, 2018-ban pedig kábítószerbirtoklással is megvádolták. Nem tudni, hogy a filmipar fordított neki hátat, vagy ő döntött úgy, hogy kilép, és egyenesbe hozza az életét, de egy biztos: egyelőre nem tűnik úgy, hogy visszatérne a vászonra.
forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?