Celeb / Híresség

Gáspár Zsolti halálra gázolta a szomszédját, elnöki kegyelmet kapott – A tragédia óta rémálmok gyötrik

Gáspár Zsolti élete 1995 szeptemberében örökre megváltozott. Kedves ismerősét, kertszomszédját – vagy ahogy ő ismerte: Béla bácsit – halálra gázolta. Az akkor nagyon fiatal Zsolt, aki gyorsan hajtott, elismerte a vétkét, ám sem alkohol, sem drog hatása alatt nem állt. Végül Göncz Árpád, akkori köztársasági elnök kegyelmet adott neki, így a büntetés elmaradt, ám a lelkével neki kell elszámolnia.

 

 

 

Zsolti története 2021-ben került a nyilvánosság elé, amikor azt elmesélte Hajdú Péternek. A rettenetes balesettel kapcsolatban elárulta, a kezei között halt meg Béla bácsi, és mindez máig kísérti.

Egy, a Storynak adott friss interjúban Zsolti elárulta, hogy a történteket máig sem dolgozta fel.

Őszintén megmondom, nem volt egyszerű. Ez nem egy olyan dolog, amit fel lehet dolgozni. Meg kellett tanulnom együtt élni ezzel a teherrel

– vallotta be őszintén.

Béla bácsi unokája a postásunk, akivel nap mint nap találkozom. Már nem téma a múlt, hiszen évtizedek teltek el, de nyilván az ember nem felejt. Én sem felejtem el a mai napig sem, hogy amikor kimegyek a temetőbe édesanyámhoz, Béla bácsi sírjára is mindig tegyek friss virágot” – mondta Zsolti, aki nem csak ezzel vezekel a tettéért. Elárulta, hogy azóta nem tud és nem is akar volán mögé ülni.

„Elég nekem, hogy a mai napig rémálmok gyötörnek. Fájdalmas tanulópénz volt ez nekem. Mindennap hálát adok a jó Istennek, hogy kaptam még egy esélyt az élettől. Hogy háromszoros apuka lehetek, és hogy akkor ott, sok évvel ezelőtt, nem ért véget az én életem is. Béla bácsi engem teljesen megváltoztatott. Azt hiszem, jobb, felelősségteljesebb emberré tett. Isten nyugosztalja. Tőle már nem tudok, de most, 29 év után ezúton is szeretnék újra bocsánatot kérni a családjától. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam nekik” – zárta Zsolti.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?