Celeb / Híresség

Kinőtték a 300 millió forintos luxusotthont, ezért Kőgazdag Csabi eladja a pazar gyáli házukat

A párjával élnek benne, de kicsi már nekik ez a 250 négyzetméter. 300 millióért megy majd el az ingatlan, Csabi szerint ennyibe kerül, hogy valaki ott vehessen levegőt, ahol ő.

 

 

 

Eladja 300 millió forintos gyáli házát Kőgazdag Csabi, mivel kettüjüknek már túl kicsi a 250 négyzetméteres ingatlan – írja a Blikk.

Herceg Csaba két éve költözött be a fényűző ingatlanba a párjával. Az ingatlan tágas belső tereit ő álmodta meg, azt akarta ugyanis, hogy ne legyen egy labirintus, mert Csabi saját bevallása szerint nem szeret sokat gondolkodni. A berendezést illetően viszont nem volt sok beleszólása, ezt párja, Letícia alakította ki.

„Csak azt tudom, hogy mi mennyibe került, és hogy Olaszországból hozattunk mindent. Az ülőgarnitúra például 3 és félmillió forint volt, az üvegasztal és a vitrin is 700 ezer forint, az ebédlőbútor pedig 1,5 millió”

– mondta Csabi.

A házhoz egy pazar kert is tartozik, amit Spanyolország inspirált és 50 millió forintból alakítottak ki.

Mindezek a ellenére a pár most mégis úgy döntött, eladják az ingatlant.

„Szeretünk Gyálon lakni és ezt a házat is imádjuk, de mindössze 250 négyzetméter, és úgy érezzük, nekünk már kezd kicsi lenni, ezért akarunk egy nagyobbat. Már 90 százalék, hogy közel 300 millió forintért elkel a ház. Igen,

ennyibe kerül az, hogy ott vehessen valaki levegőt és aludhasson, ahol korábban én”

– mondta Csabi. A Kőgazdag fiatalok sztrája azt is hozzátette, hogy ő sose költözne olyan házba, ahol már lakott valaki.
forrás: szeretlekmagyarorszag.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?