Hírek

Donald Trump szerint Orbán Viktor „szívós, okos fickó”

A volt elnök óriási fölénnyel nyerte meg a dél-karolinai republikánus előválasztását szombaton. Győzelmi beszédében megint megemlítette a magyar miniszterelnököt.

 

 

 

Donald Trump a Columbia városában tartott győzelmi partiján azt mondta: „Soha nem láttam még annyira egységesnek a republikánus pártot, mint most. Ez egy csodálatos este!”

A volt elnök korábban egymás után Iowában, New Hampshire-ben és Nevadában is győzött, így szombaton már a negyedik előválasztást húzta be.

The Guardian beszámolója szerint az Associated Press egyből a szavazóhelyiségek zárásakor kihirdette Trump győzelmét. A volt elnök a szavazatok körülbelül 60 százalékát szerezte meg. Nikki Haley vereségét még drámaibbá teszi az a tény, hogy a politikus az állam kormányzója volt.

Az Index megemlíti, hogy az előválasztással egyidőben Trump részt vett a CPAC washingtoni konferenciáján is. Az ott elmondott beszédében

Orbán Viktórról is megemlékezett, akit „szívós, okos fickónak” nevezett.

Nem kerülte el figyelmét a magyar miniszterelnök múlt heti évértékelő beszéde sem, melyben Trumpról azt mondta, hogy „amennyiben visszatérne az Egyesült Államok élére, Európa keleti felén béke lenne”.

Trump győzelmi diadalmenetére azonban árnyékot vet, hogy

91 bűncselekménnyel kapcsolatos váddal, illetve az ezzel járó jogi költségekkel és hatalmas pénzügyi büntetésekkel kell szembenéznie,

amelyek kifizetéséhez a kampányalapját használta fel.

Riválisa, Haley azt mondta a választóknak, hogy nem normális, hogy egy jelölt több időt tölt a tárgyalóteremben, mint a kampánykörúton, vagy hogy az adományozóitól kéri a jogi számlái kifizetését. Egyelőre azonban Trump jogi megpróbáltatásai csak erősítették a támogatottságát.
forrás: szeretlekmagyarorszag.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?