Celeb / Híresség

A szomszédok ráhívták a rendőröket a balhézó VV Virágra és párjára: törtek-zúztak a lakásban, repült az ablakon a hősugárzó

Botrányba fulladt a ValóVilág 10 játékosaként ismert Virág 22. születésnapja. Úgy értesültünk, az egykori villalakóra és párjára a szomszédok hívták rá a rendőrséget, miután órákig hangosan vitatkoztak és törtek-zúztak albérletükben. A helyiek elmondása szerint a vita hevében még egy hősugárzót is kidobtak az ablakon és gyanítják, elcsattanhatott néhány pofon is a szerelmesek között.

 

 

 

Virág nagyjából egy éve alkot egy párt a 36 éves Sándorral, akivel enyhén szólva is viharosnak mondható a kapcsolatuk. Nem elég, hogy a fiatal lány mellette kezdett OnlyFans-karrierbe, állandóak közöttük a hangos balhék. Az egykori villalakó többször jelentkezett be illuminált állapotban közösségi oldalán, miközben éppen heves vitát folytatott párjával, aki állítása szerint eltörte a telefonját és többször megütötte őt. A videókat később mindig törölte az egykori villalakó és a balhék ellenére azóta is egy párt alkotnak a férfivel.

Múlt szombaton ünnepelték Virág 22. születésnapját. Lapunknak a szomszédok arról számoltak be, hogy a pár aznap este ismét hangos szócsatába keveredett közös albérletükben, amely az egyik zuglói lakóparkban található. A vita közben Virág is bejelentkezett Instagram-oldalán, azt állította, kedvese több nővel is megcsalta őt – a háttérben úgy tűnt, a lakásban a berendezés egy része szét volt verve.

– Állandóan balhéznak, ám ennyire még nem fajultak el közöttük a dolgok. Most repült az ablakon ki a hűsugárzó és a lakásban is több százezres kárt csinálhattak. Nem bírjuk ezt tovább, elegünk van belőlük – fogalmazott a Blikknek az egyik szomszéd. – Ki kellett hívnunk a rendőrséget, mert Virág már a teraszon állt és azt kiabálta, hogy le akar ugrani. Ezt nem hagyhattuk.

Az előző éjjel ablakon kidobott hősugárzó még vasárnap délután is ott hevert az udvaron
Az előző éjjel ablakon kidobott hősugárzó még vasárnap délután is ott hevert az udvaron

Az ottlakók elmondása szerint a rendőrök a mentőket is értesítették, ugyanis a reality-sztár vélhetően nem volt tiszta és a szája is fel volt repedve. Az Országos Mentőszolgálatnál érdeklődésünkre megerősítették, szombat éjjel valóban kórházba kellett szállítaniuk egy 20 év körüli hölgyet a kérdéses lakóparkból, ám másnap elhagyhatta az intézményt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság is alátámasztotta a Blikk értesüléseit.

– A rendőrök biztonsági intézkedés keretében intézkedtek és a kerületi rendőrkapitányság a rongálás miatt feljelentés kiegészítést rendelt el. A felek a könnyű testi sértés miatt magánindítvánnyal ez idáig nem éltek, kábítószerfogyasztás gyanúja nem merült fel – áll közleményükben.

Keresték Virágot, ám nem kívánt nyilatkozni, csak annyit mondott, szeretné rendbehozni az életét.

– Az a gyanúnk, hogy bántalmazzák egymást. Nem tudom, mi lehet közöttük, de állandóan megy a balhé. Úgy tudjuk, Virág fizet mindent abból a pénzből, amit a képeivel keres. Többször szakítottak már, de idővel aztán mindig összejöttek és folytatták a vitákat – mondta a Blikknek egy másik környékbeli, aki szerint a lánynak szülei a legfontosabb támaszai, ám ők is hiába próbálják jobb belátásra bírni a lányt. Őket is keresték, ám időt kértek, hogy nyilatkozzanak.
forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?