Belföld, Hírek

Breaking! Varga Judit volt férje bejelentette, lemond banki tiszttségéről, nekiment Orbán Viktornak és Rogán Antalnak is!

Varga Judit volt férje, Magyar Péter kemény hangú posztban ment neki a NER-nek, miután lemondott Novák Katalin és Varga Judit is! Az egykori állami vezető, aki tavaly márciusban jelentette be, hogy Vargával külön utakon folytatják, eddig a részben állami tulajdonú MBH Bankban felügyelőbizottsági tagja volt, lemond mindenről!

 

 

 

Magyar Péter közösségi oldaán megjelent bejelentés, szó szerint:

„A mai napon benyújtom a lemondásomat mindkét állami társaságban betöltött pozíciómról. Szintén lemondok a részben állami tulajdonú MBH Bank Nyrt-ben viselt felügyelőbizottsági tagságomról. A lemondás mögött nem szakmai okok állnak.

Egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, ahol Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba, miközben gondolkodás nélkül feláldozzák azokat, akik ellentétben velük soha nem a saját anyagi érdekeikért, hanem a hazájuk érdekében és a honfitársaikért dolgoztak.

Sokáig hittem egy ideában, a nemzeti, szuverén, polgári Magyarországban és sok évig próbáltam a magam szerény eszközeivel hozzájárulni ahhoz, hogy ez megvalósuljon. De az utóbbi évek során szép lassan és ma végképp rá kellett jönnöm, hogy mindez valóban csak egy politikai termék, egy cukormáz, ami csupán két célt szolgál, a hatalomgyár működésének elfedését és az irdatlan mértékű vagyonok megszerzését.

Hiszem, hogy Magyarország nem a Rogán Antalok, nem az oligarchák és még csak nem is pár befolyásos család országa, hanem a Hunyadi Jánosok, Széchenyi Istvánok, Semmelweis Ignácok, Bethlen Istvánok, Radnóti Miklósok, Slachta Margitok, Márai Sándorok, az 56-os szabadságharcosok, a Ludas Matyik és minden jóravaló magyar hazája.

12 éves korom óta a fülembe csengenek az első szabadon választott miniszterelnökünk szavai: “Én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom.”

Ne féljetek! Semmi sem tart örökké, százötven év alatt sem lettünk törökké.”

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?