Celeb / Híresség

Emlékszik még a 15 éves Tóth Andira? A szülinapos énekesnő 10 éve tűnt fel az X-Faktorban: így lett a rocker tinilányból igazi bombanő – fotók

Tóth Andi január 18-án, azaz ma töltötte be a 25. életévét, ennek alkalmából pedig megmutatjuk, milyen sokoldalú tehetség. A cikk alján található galériában azt is megnézheti, miként alakult át az elmúlt 10 évben.

 

 

 

Tóth Andi szereplése a médiában igen régre, egészen 2014-ig, azaz pontosan 10 évvel korábbra nyúlik vissza. A 25. születésnapját ünneplő tehetség mindössze 15 éves múlt, amikor megnyerte az X-Faktort és megismerhette őt egy ország. A nagyváradi énekesnő Szikora Róbert mentoráltjaként menetelt végig a műsor ötödik évadában és a mai napig tartja a kapcsolatot a zenésszel. Már a válogató első perceiben levette a lábáról a zsűrit és a nézőket is a Hooligans Legyen valami című számával, de a későbbiekben is sokszor felrobbantotta a színpadot.

Andi a különleges hangjával az évek során sok rajongót gyűjtött maga mellé, ám az elmúlt időszakban többször betaláltak nála a negatív, már-már erősen bántó kritikák is, melyekre olykor reagált, olykor szó nélkül hagyta. Nem túlzás kijelenteni, hogy ő lett az egyik legmegosztóbb személy a hazai sztárvilágban, viszont a szépségét és a tehetségét senki nem veheti el tőle. Szinte nincs olyan terület, ahol ne állná meg a helyét: gyönyörű hangja van, nemrég modellként debütált, saját ruhamárkát indított, színésznőként próbálta ki magát és a táncban is remekelt.

Az X-Faktor után a Sztárban sztár is említésre méltó, ahol a második helyet szerezte meg kiválóbbnál kiválóbb sztárok bőrébe bújva. 2021-ben a Dancing with the Starsban mutatta meg elképesztő tánctudását a profi Andrei Mangra oldalán, akivel később meg is nyerték a versenyt. Ezen kívül szerepelt a Válótársakban, illetve a Hazatalálsz című sorozatban, ugyanis a színészkedés is érdekelte.

Andi Backoff névvel saját ruhamárkával állt elő pár hónapja, így a divattervező oldalát is végre kamatoztatni tudta.


És ez még nem minden: a barna szépség már több alkalommal is vállalt el olyan felkérést, melyben modellkednie kellett. Nemrégiben még Németországba is kiutazott, ugyanis egy volt a kevés európai lány közül, akiket felkértek, hogy legyenek egy híres fehérneműmárka arcai. Részt vett a Fashion Street Budapest egyik projektjében is, a kamera pedig imádta őt.


2014 óta teljes átalakuláson ment keresztül az énekesnő, hiszen a rocker tinilányból igazi bombanővé érett, rengeteget fogyott, izmosodott, stílust váltott, ráadásul vissza is vonult a színpadtól. Galériánkban most megnézheti, hogyan változott évről évre. Vigyázat, dögös fotók!

KÉPEK:
Tóth Andi az X-Faktor idején / Fotó: Blikk
Amikor megnyerte a tehetségkutatót / Fotó: Blikk
2015-ben, a Válótársak forgatásán / Fotó: RTL
Andi már tiniként is elképesztően csinos volt / Fotó: Blikk


2016-ban a Válótársakban villantott / Fotó: RTL
2017-ben egy kicsit egyszerűbb öltözékben / Fotó: Blikk
2018-ban így pózolt a kamerának / Fotó: Blikk
2019-ben elegánsban / Fotó: Blikk


2020-ban, a Sztárban Sztár ban Tina Turnerként / Fotó: Blikk
Andi egyre dögösebb szettekben kezdett mutatkozni / Fotó: Blikk
2021-ben, Andrei Mangra partnereként a Dancing with the Starsban / Fotó: Blikk
Az énekesnő bomba alakkal büszkélkedhet el / Fotó: Blikk


Ők nyerték meg a második évadot / Fotó: blikk
Andi a Sztárban Sztár zsűrijeként / Fotó: TV2
2023-ban is megvillantotta tökéletes testét / Fotó: Blikk
Hihetetlen, mennyit változott az előadó az évek során / Fotó: Blikk
Andi természetes hajjal tavaly / Fotó: Blikk


forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?