Belföld, Celeb / Híresség

Megjött Győzike kemény válasza Dúró Dórának

Nem maradt el Győzike válasza Dúró Dórának, aki a nemtetszésének adott hangot azért, mert többek között Novák Katalin köztársasági elnök is felköszöntötte születésnapján a showmant.

 

 

 

Ahogy arról a Blikk is beszámolt, Gáspár Győző ötvenedik születésnapjáról nem csak a család és a közeli barátok emlékeztek meg. Levélben köszöntötte őt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve Novák Katalin köztársasági elnök.

Győző természetesen rögtön eldicsekedett a jeles dokumentumokkal, ami nem kis visszhangot váltott ki a közéletben. Dúró Dóra, a Mi Hazánk politikusa a „Kossuth-díjat is kap Győzike?” című Facebook posztjában emlékezett meg a történtekről. A képviselő asszony ebben az írásában rámutatott, hogy a politikában minden cselekedetnek oka és szimbolikus üzenete van, majd megpróbálta megfejteni Győzike felköszöntésének üzenetét:

A Fidesz, a szavazótáborának összetételét tudomásul véve, stratégiát váltott. Az értelmiség ebben a társadalmi környezetben nem képes annyi szavazatot hozni a Fidesznek, amennyivel nyerni lehet. A celebek azokat a tömegeket szólítják meg, akiket az értelmiség nem tud, akikhez az értelmiség nem jut el – ezért önt el mindent a Fidesz mellett nyilatkozó celebek hada – írta.

Győzike – meglepő módon – napokig hallgatott Dúró Dóra posztja után, ám most megtörte a csendet és a Mandinernek adott rövid interjúban reagált a Mi Hazánk politikusának szavaira.

Kíváncsi voltam, milyen hatása lesz Dúró Dóra tájékozatlan Facebook-bejegyzésének. De miután az egyik lap már az olvasóit is megszavaztatta, helyes-e, hogy Novák Katalin köztársasági elnök felköszöntött a születésnapomon, itt az ideje, hogy Dúró képviselő asszony felhevült Facebook-követőtábora is értesüljön a valóságról” – magyarázta a showman – kissé a Blikket is idekeverve –, miért várt ennyit a válasszal.

Novák Katalin köztársasági elnök asszony és Szijjártó Péter külügyminiszter úr levelének volt előzménye. Én nagyra becsülöm őket, s ennek reményében – bár tudtam, kevés az esély rá, hogy eljöjjenek – meghívtam őket a születésnapomra, ahol csaknem kétszázan voltunk. A meghívókat elküldtem, és erre jött tőlük egy-egy hallatlanul udvarias levél, amelyben jelezték, nem tudnak részt venni az eseményen, majd mindketten boldog születésnapot kívántak. Emberi gesztust gyakoroltak. Erre jött Dúró Dóra, és nekirohant Novák Katalinnak, hogy miért köszöntötte fel Gáspár Győzőt. Idézek tőle egy jellemzést rólam a posztjából: akivel kapcsolatban nem igazán lehet értelmesen meghatározni, hogy micsoda” – summázta a történteket, majd néhány költői kérdést tett fel Dúró Dórának.

Kedves Dóra! Egy ember vagyok, akinek születésnapja volt. Egy ember, aki meghívott két, általa nagyra becsült közjogi méltóságot, akik udvariasan megírták, nem tudnak eljönni. Ön szerint válaszra sem kellett volna méltatniuk? Ha meghívják egy születésnapra, akkor rá sem hederít? Válaszra sem méltatja? Vagy udvariatlan lenne?

Úgy rohant neki Novák Katalinnak – de szerintem inkább a falnak –, hogy nem is tudta a történet hátterét. Fontosabb volt neki, hogy hergelje a követőtáborát, hogy jöjjenek a like-ok. Az pedig jellemző, hogy a koszos cigány, meg a retkes cigány kifejezések ma is ott virítanak a hozzászólások között. Tudom, szólásszabadság van. Tudom, a Mi Hazánknak ez is belefér. Egy politikustól ugyanakkor az ember elvárná, hogy tájékozott legyen és úgy szóljon a követőihez a Facebookon. Azt is írja nyakatekert okfejtésében, hogy miután engem felköszöntött Novák Katalin, ‘nem maradt a köztársasági elnöknek tartása, tekintélye, ennyire kell a szavazat’. Szerintem a Mi Hazánknak kellene nagyon a szavazat. Ezért született ez a Dúró Dóra-poszt is” – fogalmazott Gáspár Győző.
forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?