Belföld, Hírek

Nettó egymilliós fizetést tehet el a klímás, az ács és a kőműves is Magyarországon

De nem kell panaszkodniuk a lakatosoknak vagy a burkolóknak sem a havi jövedelmükre.

 

 

 

Nagyot emelkedtek az egyébként is ritka munkának számító mesteremberek keresetei 2020 óta – számol be a Vg.hu.

A klímások, a kőművesek és a szobafestők fizetése például több mint duplájára emelkedett, illetve a fizetések különbsége a főváros és a vidék között csökkent.

A mesterek keresete mára a legtöbb szakmában elérte vagy megközelítette a havi egymillió forintot.

Efelett keresnek a klímaszerelők, szobafestők, ácsok, lakatosok és kőművesek, és csak kicsivel marad alatta a villanyszerelők, illetve a burkolómesterek bére.

JóSzaki közleménye szerint nem panaszkodhatnak a többi szakma vállalkozói sem, az ő jövedelmük is jellemzően több mint 70 százalékkal nőtt, az átlagos emelkedés 83 százalék, ami 36 százalékos reálkereset-növekedés.

A JóSzaki adataiból az is kiderül, hogy a beosztottként dolgozó szakmunkások korántsem jártak jól, jövedelmük mindössze 9 százalékkal nőtt ugyanezen időben, ami egyenesen reálbércsökkenést jelent.

„Ha valaki most vágna építkezésbe vagy lakásfelújításba, arra ne számítson, hogy idén érdemben csökkennek a szakemberek munkadíjai. Az biztos, hogy ma könnyebben és gyorsabban lehet mestert találni, mint akár fél évvel ezelőtt. Ez érdemben javítja a munkálatok hatékonyságát, dea munkadíjak komoly csökkenésével nem érdemes számolni” – mondja Pfenninberger Ádám, a JóSzaki igazgatója.
forrás: szeretlekmagyarorszag.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?