Celeb / Híresség

Jákob Zoltán és Betti is kitálalt: ezért szakított valójában A Nagy Ő szerelmespárja

Végre fény derült Jákob Zoli és a Nagy Ő-győztes Betti szakításának valódi okára.

 

 

 

Mint azt a Blikk is megírta, a pár hat hónapig volt együtt a műsor után, viszont nemrég elváltak útjaik. Betti most először beszélt arról, hogy miért szakítottak.

Valós érzelmek alakultak ki kettőnk között, és tiszta szívemből szerettem volna, hogy ez a kapcsolat működőképes legyen. De annyira más élet- és anyagi körülményeink vannak, hogy egy idő után kiütköztek a különbségek

– mondta a Nagy Ő győztese a Story magazinnak.

Betti arról is beszélt, hogy egyáltalán nem a pénz vonzotta a milliárdoshoz, hiszen ha így lett volna, akkor feladja eddigi életét, de nem ezt tette.

Robotoltam, robotolok ma is, mert számomra nem egy férfi pénze, hanem az jelenti a biztos talajt, amit én megteremtek magamnak

– emelte ki.

Azt is hozzátette, hogy nagyon más az életritmusuk és nem tudták a kettőt összeegyeztetni.

Míg én 10-12 órát dolgozom, és utána a kislányommal vagyok, addig Zoli egészen máshogy él. Ő ott tart, hogy gondol egyet, és spontán elutazik, (…) csak én nem tudok mindent félretenni, és vele tartani. Viszont sem az ő, sem az én életemet nem akartuk a felborítani

– magyarázta a műkörmösként dolgozó anyuka.

Betti szerint az is közrejátszott a szakításban, hogy nagyon publikus volt a kapcsolatuk, ezért sokan kritizálták őket:

„Hihetetlen figyelem övezett minket, és rengeteg támadást kaptunk. Azt gondolom, ez is hozzásegített minket a döntéshez. (…) Ez most nem a mi időnk volt Zolival. Csendben, szépen váltunk el. Ha idővel lecsendesedik minden körülöttünk, meglehet, egyszer még egymásra találunk”.

A hetilapnak Jákob Zoli is elmondta, hogy szerinte miért lett vége a kapcsolatnak. Részéről a szakítás fő oka az volt, hogy nem tudták egyeztetni az elképzeléseiket, ezért a milliárdos üzletember nem látta a közös jövőjüket.

Próbáltuk megoldani a gondokat, ezek között felütötte a fejét féltékenység és vitahangerő-probléma is a részemről, de azt gondolom, mindkettőnk felelőssége, hogy nem jött össze ez a kapcsolat. Nagyon jól éreztük magunkat együtt, de végül úgy döntöttünk, nem raboljuk egymás idejét

– vallotta be a milliárdos üzletember.

Jákob Zoli és Betti is azt nyilatkozta, hogy egy időre felfüggesztik a párkeresést.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?