Celeb / Híresség

Az ország kedvenc gyermekorvosa kegyetlenül szétszedte Berki Mazsit: „Agyátültetés sajnos nincs, pedig igény volna rá…”

Berki Mazsinak nincs ideje betegnek lenni, ezért infúzión keresztül adatott be magának egy hatalmas adag vitaminbombát, aminek az ország egyik legnépszerűbb gyermekorvosa szerint komoly következményei is lehetnek.

 

 

 

Berki Mazsi korábban megosztotta a világgal, hogy ideje sincs betegnek lenni, főleg most, amikor még lázasan is a sztárboxos mérkőzésére készül, ezért kapott egy infúziót, ami szerinte valóságos vitaminbomba. A videóban – ami azóta már nem elérhető – az influenszer anyuka elmesélte a követőinek, hogy nem akárhol, hanem egy infúzióbárban járt, majd azt is elmondta, miért.

Itt volt az idő, hogy a leghatékonyabb módon töltsem fel a szervezetem vitamin- és ásványianyag-raktárait!– írta bejegyzésében Mazsi.

A bejegyzése azonnal kiverte a biztosítékot dr. Novák Hunornál, a Kroki magán gyermekrendelő és labor alapítójánál, aki szerint a drága infúzió korántsem veszélytelen.

Agyátültetés sajnos nincs, pedig igény volna rá…– kezdte Facebook-posztjában az orvos, majd kifejtette, miért nem támogatja, sőt, miért ellenzi kifejezetten az efféle infúzióbárok létezését.

Az immunrendszer sem tölthető fel intravénás vitaminokkal, ez nem több, mint marketing… Olyan vitaminokról beszélünk ráadásul, amik szájon át bevihetők és felszívódnak. Persze, a hülyének is, vagy inkább nekik különösen megéri alkalmanként 25-35 ezer (!) forintért infúzióban magukba tölteni egy banánt.

A képen látható infúziós kezelés ún. invazív beavatkozás, amelynek bár ritkán, de komoly, életveszélyes szövődményei is lehetnek. Jó lenne, ha a hatóságok felülvizsgálnák az intravénás ‘vitaminbárok’ működését, tudományos megalapozottságát és a kezelések indokoltságát… Biztos, hogy sok esetben jó állami bevétel lehetne a bírságokból, és cseppet sem sajnálnám” – zárta rövid posztját dr. Novák Hunor.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?